Hopkins ellen esélytelen lenne Madár?

1965. január 15-én született Philadelphiában, Pennsylvaniában. Szegény, de népes családban nőtt fel, hét testvére van. Már egészen fiatalon a balhés gyerekek volt, 13 éves korára már priusza volt, háromszor is letartóztatták. A börtönben töltött 56 hónap alatt kötelezte el magát az ökölvívás mellett is, a benn töltött időszak alatt háromszor nyerte el a középsúlyú börtönbajnoki címet.
Szabadulása után 80 kg-ban kezdte meg profi karrierjét, és rögtön az első mérkőzésén megosztott pontozással vereséget szenvedett. Mintegy másfél év múlva úgy döntött, újra belevág, felkésültebben és immár középsúlyban.

1990. február és 1992. szeptembere között húsz mérkőzést vívott és kivétel nélkül mindet megnyerte. 15 mérkőzést kiütéssel, melyek közül 11 az első menetben ért véget!

1992. decemberében elnyerte az USBA középsúlyú címét és egy sikeres címvédés után 1993. május 22-én elérkezett első világbajnoki címmecséhez Roy Jones Jr. ellen. A két feltörekvő zseni mérkőzése nem lett az igazi, mert két másodszándékú bunyós nagyon ritkán bokszol látványos meccset. Jones mindhárom pontozóbírónál 116-112-es eredménnyel zárt, és egyértelműen legyőzte Hopkinst.

Hopkinst – aki bár örökre megjegyezte a Jones elleni vereséget -, nem törte meg a kudarc, három győztes meccs után ismét megpróbálta a Roy által hátrahagyott IBF világbajnoki övet megszerezni. 1994. december 17-én került sor a Bernard Hopkins vs Segundo Mercado mérkőzésre, mely szintén emlékezetes pillanat Bernard karrierjében. Ezen a meccsen szenvedte el ugyanis élete mindössze két padlózását.
Hopkins támadott, Mercado védekezett és visszatámadott, de még ekkor is Bernard irányított. A hetedik menetben ismét furcsa körülmények között, kis rásegítéssel, Hopkins újra a padlón találta magát. A mérkőzés végére viszont Bernard teljesen átvette az irányítást, szinte csak az történt, amit ő akart, de nem tudta idő előtt befejezni a meccset. Mercado mindent megpróbált, hogy túlélje az összecsapást, ami így sikerült is és a pontozók végül döntetlenre adták a meccset.

A visszavágó fél év múlva már kiemelt érdeklődés mellett zajlott és teljesen egyértelmű mérkőzést hozott. Küzdelmes meccs volt, de nagyon  meggyőző Hopkins fölénnyel. A hetedik menet közepére annyira elverte Mercadot, hogy Rudy Battle mérkőzésvezető leállította a meccset, és kihirdette Hopkins TKO győzelmét.

Bernard világbajnok lett és az ezt követő első címvédő meccsén örökre beírta magát a boksztörténelembe: 7 másodperc után a padlóra küldte a kihívó Steve Frank-et, és ezzel minden idők leggyorsabb győzelmét aratta világbajnoki címmeccsen.

2000 végéig 12 alkalommal védte meg világbajnoki címét, köztük olyan bokszolókat legyőzve, mint John David Jackson, Simon Brown, Antwun Echols, vagy az akkoriban még veretlen, kőkemény Glen Johnson, aki élete egyetlen TKO vereségét ezen a Hopkins elleni találkozón szedte össze.

2001-ben ismét nagy fordulópont következett Hopkins karrierjében. Don King ekkor hozott össze egy középsúlyú tornát a három világbajnok (Hopkins-IBF, Keith Holmes-WBC, William Joppy-WBA) és a nagyváltósúlyból fellépő Felix Trinidad között. Először Hopkins vs Holmes és Joppy vs Trinidad találkozók voltak, a két győztes pedig a vitathatatlan középsúlyú világbajnok címért mehetett. Hopkins nagyon elverte Holmes-t, Trinidad pedig 4 menetben feltörölte a padlót Joppyval és a P4P listákon is átvette az első helyet Roy Jonestól.
A várva várt Trinidad vs Hopkins meccset 2001. szeptember 15-ére tervezték, de végül a Wolrd Trade Center elleni merénylet miatt két héttel eltolták a rendezvényt. A mérkőzésen 11 meneten keresztül iskolázta le az akkor verhetetlennek hitt Titot, majd az utolsó menetben ki is ütötte a Puerto Rico-it. Ez után a meccs után került világsztár státuszba és a mértékadó Ring Magazine-nál is a 2001-es év legjobb bokszolójává választották.

2004-ben összejött Hopkins karierrjének legnagyobb gázsija a világ legnépszerűbb bunyósa, Oscar De La Hoya ellen.Hopkins 10-15 millió dollár körül kereshetett a mérkőzéssel, ahol visszafogott, óvatos kezdés után a kilencedik menetben egy tanítani való testütéssel tette hidegre Oscart. Itt begyűjtötte a hiányzó WBO övet is, és ezzel ő lett az első bunyós a boksztörténelemben, aki a 4 övet egyesíteni tudta. Ezzel a győzelmével (és Roy Jones Tarver elleni verségével) Hopkins minden szakértőnél a P4P listák élére került.
2005. februárjában Howard Eastmen ellen lépett ringbe és immár huszadszor védte meg középsúlyú világbajnoki címét, mellyel minden idők legtöbb világbajnoki címet védő középsúlyú bunyósa lett.

2005 nyarán egy kiemelten komoly trónkövetelővel kellett szembenéznie, a veretlen Jermain Taylorral. Hopkins a mérkőzés első felében visszafogottan bokszolt, csak a 6.-7. menet környékén kapcsolt nagyobb fokozatba, de ez nem volt elég a győzelemhez. A meccs után a három pontozó megosztott döntéssel Taylort látta jobbnak, így a 40 éves Bernard Hopkins több, mint 10 év után elveszítette középsúlyú koronáját.

A találkozó visszavágóért kiáltott, melyet fél év múlva meg is rendeztek.A második összecsapás még szorosabb küzdelmet hozott és a meccs végén ismét Jermain Taylor kezeit emelték a magasba (háromszor 115-113-as pontozással). A több mint tízéves középsúlyú uralkodás tehát itt véget ért, és szinte mindenki azt gondolta, hogy a 41 éves amerikai bunyós karrierje leáldozott, de néhány hónap pihenés után két súlycsoportot feljebb lépve kihívta a Ring Magazin félnehézsúlyú bajnokát, Antonio Tarvert.
Hopkins sok mozgással, távoli beugrásokkal semlegesített ellenfele erősségeit és szinte minden menetet megnyerve, messze felülmúlta ellenfelét,sőt az ötödik körben egy kemény jobbhorog után számolni is kellett Antoniora, s a mérkőzás vége sem lett meglepetés.

A meccs után Bernard bejelentette visszavonulását, ami azonban átmenetinek bizonyult, ugyanis egy évvel később, 2007 júliusában ismét mérkőzést vállalt, mégpedig Ronald „Winky” Wright ellen. A mérkőzés nagyon csúnyára sikeredett, a folyamatosan előre jövő jab-király Wright óriási tempóját a bajnok – pár menet elmozgás után – egyre inkább fogással és birkózással próbálta megtörni, belharcban azonban Bernard bizonyult jobbnak. Hopkins végül sima, egyhangú pontozással hozta a mérkőzést.

2008-ban azután összejött a korábban már többször rebesgetett meccs Bernard és a nagyközépsúly veretlen királya, a brit Joe Calzaghe között.  A meccs maga szintén nem volt túl „közönségbarát”, ám Hopkins taktikája ezúttal nem jött be, Calzaghe ugyanis nagyon éles volt, 707 ütést indított 12 menet alatt és végül megosztott pontozással hozta a mérkőzést.

Fél év elmúltával ismét ringbe lépett, Kelly Pavlik ellen.  Hopkins 2008. október 10-én ismét megmutatta mekkora taktikus és mennyire kiemelkedő tudású bunyós, 12 meneten keresztül oktatta a magasabb, hosszabb karú, korábban veretlen ellenfelét, esélyt sem hagyta az ohio-i Pavliknak a győzelemre.

2010 áprilisában végre összejött Hopkins álma, megkapta a lehetőséget 17 évvel korábbi legyőzője Roy Jones ellen. Az első néhány menetben Hopkins egyértelműen jobb volt, a későbbiekben viszont a sok fogás miatt a tehetetlenségtől frusztrált Jones ráhúzott pár tarkóst (és egy mélyütést) a 45 éves Bernardra, aki ezt kihasználta és megpihent. Mindent egybevéve viszont teljesen egyértelműen vágott vissza egykori legyőzőjének, a 12 menetből 9-10-et simán elvíve győzte le a legendás Jonest.

Hopkins érdemeinek sora szinte végeláthatalan. Egy biztos: ha Madárnak sikerülne legyőznie Hopkinst, valóban nagyot léphetne előre az amerikai álom rögös útján.

Tiegelmann Barbara