Spanyol foci

Hónapok óta nem játszott – napokon belül visszatér a Barcelona játékosa

Kép forrása: Vicente Vidal Fernandez/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Andreas Christensen az augusztusi szezonnyitó után ismét közelít a keretbe kerülés felé.

Az FC Barcelona dán labdarúgója még a Valencia elleni bajnoki nyitányon szenvedett Achilles-ín-sérülést, amit novemberben meg is műtöttek, így csak a téli szünet után állhatott újra edzésbe.

A spanyol Mundo Deportivo értesülése szerint a napokban Christensen számára a csapat orvosai is megadják a zöld jelzést. Így a BL-győztes védő akár tagja lehet a szombati, Getafe elleni bajnoki meccskeretének.

 

A 28 éves, több poszton is bevethető labdarúgó jobb pillanatban nem is jelentkezhetne játékra. Inigo Martínez sérülés miatt nagyjából egy hónapra kidőlt a Barcelona védelméből.

Christensen visszatérése nagy segítség lehet Hansi Flick számára is. A német tréner az elmúlt időszakban nem mindig tudta legerősebb hátsó egységét pályára küldeni.

A dán esetében korábban a távozás lehetősége is felmerült, de könnyen lehet, hogy az elkövetkező hetek mérkőzésein ismét fontos szerep hárul majd rá, ami akár megágyazhat a maradásának.