Kép forrása: Getty Images

Vagyis a jelenleg még Manchester United-csatár szándéka egyértelmű, mindeképpen csapatot akar találni magának a nyáron

A hírek szerint három együttes is leigazolná, azonban egyikük sem áll úgy anyagilag, hogy megengedje magának Hojlund 30-40 millió eurós vételárát. Azonban a csatár a maga részéről már belemenne egy kölcsönadásba is.

Valószínűleg erre jutott a Manchester United is, amelynek egyre kevesebb az ideje, hogy túladjon azokon, akikre nincsen szüksége, hogy a bérkeretét rendbe tegye a Premier League pénzügyi fair play elvárásai szerint is.

Hojlund ezért aztán már kölcsönben is szívesen játszana bárhol.

A United elvárásai szerint azonban egy ilyen megegyezéshez az kell, hogy a vevő vásárlási kötelezettséggel szálljon be a transzferbe.

Ilyenre volt már példa tavaly Jadon Sancho esetében. Akkor a Chelsea egy évre kölcsönvette a játékost, akire azonban nem tartott igényt a szezon után. Így nem váltotta a vételi szándékát, ezért 5 millió font „kötbért” kellett fizetnie a londoniaknak.

Rasmus Hojlund a hírek szerint tájékoztatta az iránta érdeklődő klubokat, hogy már ő is nyitott lenne a kölcsönre. Persze csak ha a szerződés tartalmazná a vásárlási kötelezettséget a szezon végén.

A csatár iránt három klub is élénken érdeklődik. Azonban eddig a Napoli, az RB Leipzig és az AC Milan esetében is az ár volt a visszatartó erő.

Azonban ezzel a döntéssel még az augusztus végi határidő előtt megoldódhat a dán csatár ügye és Hojlund találhat magának új csapatot.