Nemzetközi labdarúgás

Hivatalos: José Mourinho – Benfica

Kép forrása: Facebook/Sport Lisboa e Benfica

A Benfica szerdán elbocsájtotta a Bajnokok Ligája vereség után Bruno Lágét, csütörtökön pedig bemutatta az új vezetőedzőt, José Mourinhót

A döntés már szerdán nyílt titok volt, de csütörtökön délután lett hivatalos. Kora délután már meg is tartotta a bemutató sajtótájékoztatót a klub elnöke és az új tréner.

Vagyis a Fenertől való kirúgása után Mourinho szinte azonnal talált állást. Hisz visszatért hazájába. Így nem bizonyultak igaznak a pletykák, amelyek angliai szerepvállalással hozták kapcsolatba.

Mourinho egyébként 2000-ben kilenc meccset már töltött a Benfica kispadján, mielőtt konfliktusba keveredett a klub akkori elnökével, Manuel Vilarinhóval és távozott.

Most, 62 évesen, több BL- és bajnoki trófeával a háta mögött tér vissza Lisszabonba.

A klub közleménye szerint Mourinho a következő szezon végéig kötelezte el magát a Benficával. Azzal a kitétellel, hogy a mostani idény utolsó hivatalos mérkőzése után 10 nappal mind a Benfica, mind az edző dönthet úgy, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését.

Ezzel a klub egy költséghatékony megoldást választott egy esetleges menesztés helyett. Illetve Mourinho is könnyen léphet, hogyha az egy hónap múlva történő elnökválasztás után leváltják a klub jelenlegi irányítóját.

Ugyanis a hírek szerint Rui Costa jelenleg vesztésre áll az elnökválasztási versenyben a riválisával, João Noronha Lopesszel szemben.

Kérdés, hogy Mourinho kinevezése segít-e Rui Costa helyzetén?

Az új tréner szombaton már idegenben debütál csapatával az AFS ellen a portugál bajnokságban.

Mourinho első Bajnokok Ligája-mérkőzése a Benfica vezetőedzőjeként pedig a Chelsea ellen lesz idegenben, szeptember 30-án. Ahol egyik korábbi klubja ellen játszik majd új csapata.