Nemzetközi labdarúgás

Hivatalos: megvan Iker Casillas helyettese a Real Madridnál

""

Mint ismert, a blancóknak azért volt szükségük új kapus igazolására, mert Iker Casillas eltörte a kezét, ami miatt a legfrissebb hírek szerint nyolc hét kihagyás vár rá, így José Mourinho csak a fiatal Antonio Adánra számíthatott az első csapatnál.

A lehetséges utóddal kapcsolatban rengeteg pletyka látott napvilágot, amelyekből végül egy sem jött be. A Real Madrid hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint a kapusgondokat a Sevilla 31 éves hálóőre, Diego López oldhatja meg.

A 31 éves kapus 2017 nyaráig írt alá a Santiago Bernabeu stadionba, sajtóhírek szerint 4 millió eurót fizetett érte új csapata. Az óriási termetű, 196 centis kapus egyáltalán nem kerül ismeretlen közegbe, hiszen 2005-től 2007-ig már volt a Real játékosa, akkor két meccs jutott neki, azt megelőzően pedig a blancók C és B csapatát is erősítette.

Ezt követően öt évig kirobbanthatatlan volt a Villarreal kapujából, majd tavaly a Sevillához szerződött, de ott csak nyolc meccs jutott neki. López egyszeres spanyol válogatott.