„Hihetetlenül csalódott vagyok” – megtörte a csendet a West Ham menesztett trénere

Drámai órákon van túl a West Ham United: a klub szombaton délelőtt hivatalosan bejelentette, hogy menesztette Graham Potter vezetőedzőt, akinek helyére azonnal kinevezte Nuno Espirito Santót.
Potter januárban érkezett a londoni csapathoz, ám a tavalyi gyenge tavasz után az új idény sem indult jól. A West Ham hat forduló után a kiesőzónában található, és a múlt hétvégén 2–1-re kikapott hazai pályán a Crystal Palace-tól – ez bizonyult Potter utolsó mérkőzésének a kispadon.
A klub közleményében úgy fogalmazott: az eredmények és a mutatott játék nem feleltek meg az elvárásoknak, ezért érezték szükségesnek a változtatást. Potterrel együtt az egész szakmai stáb távozott a londoni egyesülettől.
A vezetőség gyorsan cselekedett: a Kalapácsosok új edzője a portugál Nuno Espirito Santo lett, aki legutóbb a Nottingham Forestnél dolgozott, korábban pedig a Wolverhampton és a Tottenham kispadján is ült.
„Nagyon büszke vagyok, hogy a West Hamet vezethetem. A célom, hogy kihozzam a maximumot a csapatból, és a lehető legversenyképesebbek legyünk” – nyilatkozta kinevezése után Nuno.
Ez gyorsan ment: máris bejelentette új edzőjét a londoni klub
Potter a Liga Menedzserek Szövetsége (LMA) útján reagált menesztésére. Kijelentette, csalódott a döntés miatt, de elismerte, hogy az eredmények nem feleltek meg a klub céljainak.
„Hihetetlenül csalódott vagyok, hogy elhagyom a West Ham Unitedet, különösen anélkül, hogy elérhettük volna azt, amit kitűztünk magunk elé. Megtiszteltetés volt egy ilyen tradicionális klubot irányítani. Szeretném megköszönni a vezetőknek, a játékosoknak, a stábnak és főként a szurkolóknak a támogatást. Sok sikert kívánok a West Hamnek a jövőben” – fogalmazott búcsúüzenetében a szakember
A West Ham hétfő este az Everton vendége lesz – immár új vezetőedzővel a kispadon.