Nemzetközi labdarúgás

Hihetetlen, hogy sérült meg Nagy Ádám

 

Az első hírekkel ellentétben még ebben az idényben visszatérhet Nagy Ádám, aki a Bologna szerda délutáni edzésén sérült meg – írja az m4sport.hu. A magyar válogatott középpályás a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, a tréning után önszorgalomból kint maradt a pályán kapura lőni, az utolsó rúgásnál azonban feszítő, szúró érzés nyilallt a combjába. Ekkor még abban bízott, hogy csak begörcsölt, a másnapi vizsgálat azonban kimutatta, hogy combizomszakadást szenvedett.
 
 

Ronaldo megerőszakolt egy nőt 2009-ben? Reagált a menedzser " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

A hír pénteken este robbant, a Football Leaks a német Der Spiegelnek szivárogtatott meglehetősen kétes dokumentumokat. Ezek alapján a lap azt írja, hogy Cristiano Ronaldo még 2009 nyarán Las Vegasban megerőszakolt egy nőt, aki később feljelentést tett (az eset nem sokkal azután történt, hogy Ronaldo Manchesterbe igazolt) – írta a 24.hu.

A csütörtöki hírek még arról szóltak, hogy a 21 éves játékos ebben az idényben már nem léphet pályára, ő azonban reméli, nincs ekkora baj. „Optimista vagyok. Abban bízom, hogy négy hét múlva ismét a pályán lehetek – mondta a lapnak a 16-szoros válogatott Nagy Ádám. – Az biztos, hogy minden orvosi tanácsot betartok, követem az utasításokat, vagyis mindent megteszek a minél előbbi gyógyulásért. Kétségem sincs afelől, hogy a legjobb kezekben leszek."

A fiatal középpályás szerint az első hét-tíz nap fontos kérdése, hogy a sérült izom hogyan reagál a kezelésekre. „Arra összpontosítok, hogy minél előbb visszatérhessek. A szezon végén válogatott meccs vár ránk, én pedig ott akarok lenni, már csak ezért is lenne fontos, hogy minél hamarabb felépüljek. Rajtam nem múlik, az biztos."