Hihetetlen átalakulás: rá sem lehet ismerni a Chelsea reménységére
Reggie Walsh néhány hónap alatt komoly izomtömeget pakolt magára, így jelentkezett edzésre Xabi Alonso első napján a Kékeknél. A fiatal középpályás előtt komoly lehetőség nyílhat a 2026/27-es szezonban.
Xabi Alonso hivatalosan csütörtökön kezdte meg a munkát a Chelsea vezetőedzőjeként, első edzésén pedig több fiatal játékos is lehetőséget kapott.
A klub méltán híres akadémiájának egyik legnagyobb ígérete, Reggie Walsh azonban nemcsak a játékával, hanem látványos fizikai fejlődésével is felhívta magára a figyelmet.
A mindössze 17 éves középpályás már Enzo Maresca irányítása alatt bemutatkozhatott a felnőttek között, sőt rekordot is döntött, amikor a Chelsea történetének legfiatalabb Bajnokok Ligája-szereplője lett.
Wtf man pic.twitter.com/2w7oiRth60
— Ezy👽🇳🇴 (@eezy_cfc) July 9, 2026
A következő idény pedig könnyen fordulópontot jelenthet számára, hiszen egyre közelebb kerülhet ahhoz, hogy állandó tagja legyen az első keretnek.
A beszámolók szerint Walsh az elmúlt több mint egy évben komoly változáson ment keresztül. Sokkal erősebbé vált, izomtömeget szedett fel, és rengeteget nőtt.
Az edzésen a klub egyik legnagyobb sztárja, Cole Palmer mellett is feltűnő volt a különbség, hiszen a fiatal játékos már megközelíti a 183 centiméteres támadó termetét.
Walsh nagy lehetőség kapujában
A Chelsea keretében több változás is várható. Enzo Fernández jövője továbbra sem tisztázott, valamint Andrey Santos a Manchester Unitedhez igazolt.
Bár a londoniak szeretnének erősíteni ezen a poszton, könnyen lehet, hogy Alonso az egyik a saját nevelésű játékosban keres – és akár találhat – majd megoldást.
Walsh esélyeit tovább növelheti, hogy Roméo Lavia és Dário Essugo sérülésekkel küszködött az elmúlt időszakban.
Ha élni tud a lehetőségeivel, a fiatal angol középpályás akár a felkészülés egyik legnagyobb nyertese is lehet a Stamford Bridge-en.
A City bejelentette Marescát, aki elárulta, miért hagyta faképnél a Chelsea-t