Hibátlan magyar délelőtt a kajak-kenu világbajnokság csütörtöki napján

Minden magyar egység sikerrel vette az előfutamokat csütörtökön Milánóban, így folytathatja szereplését a kajak-kenu világbajnokságonMinden magyar egység sikerrel vette az előfutamokat csütörtökön Milánóban, így folytathatja szereplését a kajak-kenu világbajnokságon
Bár nem volt mindenkinek egyszerű dolga.
Varga Ádám például több nehézséggel megküzdve megnyerte előfutamát K-1 500 méteren. Amivel bejutott a középfutamba.
A kétszeres olimpiai ezüstérmes versenyző, a szám Európa-bajnoki címvédője, nagyon rosszul kezdte első pályáját. Alaposan beragadt a rajtnál és több mint egy hajóhossz hátrányt kellett ledolgoznia. De féltávnál már a második volt. Majd a második 250 méteren ellépett riválisaitól és végül biztos győzelmet aratott.
A sok nevezés miatt itt az előfutamból nem lehet egyből bejutni a döntőbe. Ugyanez érvényes a női C-1 és K-1 200 méteres versenyre is.
Előbbiben a győriek rutinos kenusa, a világ- és Európa-bajnok Takács Kincső második hellyel kezdett. Csak a portugál Beatriz Fernandes volt gyorsabb nála.
A kajakosok sprint számában a tavalyi, párizsi olimpián párosban ezüst-, négyesben bronzérmes Gazsó Alida Dóra a magyar induló. Az ötkarikás játékok óta most először vesz részt nemzetközi versenyen. Miután tavasszal megműtötték a sérült lábát és kénytelen volt hónapokat kihagyni.
Végül az utolsó pillanatban 200 egyesben kiharcolta a vb-szereplés jogát, az előfutamában pedig negyedikként ért célba.
A délelőtti program során magyar részről még három páros volt érdekelt.
A Kollár Kristóf, Juhász István kenus duó szoros küzdelemben lett második a C-2 500m előfutamában.
Mindössze négy tizedmásodperccel lemaradva a kínai győztestől. Így Yuebin Yu és Chenwei Yu egyből a fináléba jutott. A mieinknek ehhez még sikerrel kell venniük a középdöntőt.
A Kiss Blanka, Lucz Anna kajakos duó 500 méteren csak negyedik lett az első fordulóban. A fináléba kerülést az elődöntőben kell megoldani.
A Kurucz Levente, Nádas Bence kajakos duó szintén 500 méteren megnyerte az előfutamát. Így számukra is következhet szombaton a középfutam.
A csütörtökön rajtolt számokban szombaton rendezik majd a középfutamokat, vasárnap pedig a döntőket.
A kajak-kenu világbajnokság további programja:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 13.30
péntek:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 9.00
200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 15.00
szombat:
200 és 500 méteres középfutamok, para döntők 9.00
200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 14.30
vasárnap:
200 és 500 méteres, valamint para döntők 10.00
5000 méteres döntők 14.00