Magyar foci

Hiába vezettünk, a hosszabbításban, emberhátrányban egyenlítettek az északírek

Ezzel továbbra is a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll csoportjában, de jelentősen csökkent az esélye, hogy előrelépjen a biztos részvételt jelentő első két hely valamelyikére.
 
""
 
A hazaiak, akik azzal a tudattal léptek pályára, hogy győzelemmel kijutnak a kontinensviadalra, a várakozásoknak megfelelően nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, a magyarok erejét teljességgel felemésztette a védekezés. Az északírek a szokott játékstílusuk bemutatva elsősorban szélről próbálkoztak a labda középre ívelésével, de a magyar védők állták a sarat, nem bizonytalankodtak, határozottan szabadítottak fel. Bernd Storck sem húzott váratlant, a biztos védekezésből kellett volna gyors megindulásokkal támadást vezetni, ezzel szemben sokszor percekig nem volt a labda a magyaroknál, mert az indítások nem voltak pontosak, vagy a hazai játékosok nyerték a fejpárbajokat. A félidő derekára megszűnt a szigetországiak meddő mezőnyfölénye, a magyar védők hátul próbálták járatni a labdát. A találkozó első félideje annyiban hasonlított a románok elleni meccshez, hogy a riválisnál volt többet a labda, ugyanakkor helyzet tulajdonképpen egyik fél előtt sem adódott.
 
A második félidőt jobban kezdték a magyarok, néhány szép akció futott végig a bal oldalon, de a beadások nem érkeztek pontosabban, mint a riválisnál, úgyhogy Királyhoz hasonlóan McGovernnek sem akadt komolyabb dolga. Ahogy múlt az idő, ha nagy kockázatot nem is vállalt a magyar csapat, de egyre bátrabban futballozott, ezt jelezte, hogy előbb Kalmár, majd Gera lőhetett ígéretes helyről, de mindketten célt tévesztettek. A magyar fölény aztán egy kapushibának köszönhetően góllá érett: Dzsudzsák szabadrúgásból ívelt középre, az északír kapus kezéből kicsúszott a labda, amelyet így Guzmics vágott a hálóba.
 
A hátralévő időben az északírek ugyan támadtak rendületlenül, de idegesen játszottak, így nem sok veszélyt jelentettek, ráadásul Chris Baird kettőt szabálytalankodott egy percen belül – az egyik után előnyszabályt ítél a játékvezető – , így "kiállíttatta magát". Amikor már úgy tűnt, hogy a magyar válogatott sorozatban hatodik tétmérkőzését is megússza kapott gól nélkül, akkor Király csak kiütni tudott egy lapos lövést, a kipattanóból pedig Lafferty közelről megszerezte csapat egyenlítő találatát.

ÖSSZEFOGLALÓ
 


All Goals and Highlights | Northern Ireland 1-1… by zidanekrisz

 
ÉSZAK-ÍRORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (0–0)
Belfast, Windsor Park. Vezette: Cakir (Duran, Eyisoy – törökök)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – Baird, J. Evans, McAuley, McLaughlin – C. Evans (McGinn, 56.), Norwood (Magennis, 75.), Dallas (S. Ferguson, 84.) – Brunt, S. Davis – Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill
MAGYARORSZÁG: Király – Fiola, Guzmics, Kádár, Leandro – Elek Á. (Nagy Á., 23.), Kalmár – Dzsudzsák, Gera, Németh K. (Vanczák, 89.) – Szalai (Priskin, 68.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck 
Gólszerző: Lafferty (93.), ill. Guzmics (74.)
Kiállítva: Baird (83.)
 
A további program:
 
9. forduló, október 8.:
MAGYARORSZÁG – Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország – Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45
 
10. forduló, október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek – Románia 18.00
Finnország – Észak-Írország 18.00
 
Az értékelések

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Az elején nehezen lendültünk játékba, de a szünetben mondtam a fiúknak, hogy nyugodjanak meg, itt komoly esélyünk van a győzelemre, büszke vagyok a fiúkra. Sajnos előfordul, ami a hosszabbításban történt, a cél, hogy megnnyerjük a következő meccset. A fiúknak büszkének kell lenniük a második félidei teljesítményükre." 

Guzmics Richárd: "A gólomnak örülök, fontos volt ez a román meccs után, de nagyon szomorú vagyok, ez egy győztes meccs volt. Számítottunk az ívelésekre, de a végén, emberelőnyben nem támadtuk az ívelőket, amiből szöglet lett és gólt kaptunk. Az első 20 perc nagyon kemény volt, de utána a földön tartottuk a labdát, jobbak voltunk, nagyon csalódott vagyok." 

Michael O’neill, északír kapitány: Szerintem ez egy tisztességes, igazságos eredmény. Az első félidőben mi voltunk jobbak, a másodikban a magyarok. Az ellenfél játéka nem lepett meg minket, az kicsit fura volt, hogy Dzsudzsák Balázs a jobb oldalon szerepelt, de megoldottuk a helyzetet.
 
A csoportunk többi meccsén:
Románia–Görögország 0–0
Finnország–Feröer-szigetek 1–0
 


A csoport állása
 
1. "" Észak-Írország 8 5 2 1 12 6 +6 17
2. "" Románia 8 4 4 0 7 1 +6 16
3. "" MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6 4 +2 13
4. "" Finnország 8 3 1 4 7 8 −1 10
5. "" Feröer-szigetek 8 2 0 6 5 12 −7 6
6. "" Görögország 8 0 3 5 2 8 −6 3
 

PERCRŐL PERCRE:

VÉGE!

93. perc: És ott a gól belőle, Király védett egy lövést, egy szöglet után, a kipattanóra Kyle Lafferty számított, és be is verte a labdát, 1-1! 

Nagyon nyomnak az északírek, megy az ívelés, most egy szögletet rúgnak.

Öt perc a hosszabbítás 

89. perc: Vanczák jön Németh helyére

83. perc: Emberelőnybe kerültünk, Chris Baird vágta fel kegyetlenül Kalmárt, előtte Némethet, de az előnyszabály volt, dupa sárga=piros. Jön egy csere is, Dallas helyett Shane Ferguson.

80. perc: Lafferty rúgta fejbe nagy igyekezetében Fiolát, szabadrúgás kifelé.

78. perc Néma csend lenne Belfastban, ha nem a magyar szurkoló hangját lehetne hallani. Közben Jonny Evans taglózta le Némethet, de nem kell ápolni a magyart.

74. perc: Újabb magyar szabadrúgás, és GÓÓÓÓL, Dzsudzsák szabadrúgása után csúszott ki a labda McGovern kezei közül, és GUZMICS RICHÁRD a kapuba pofozta a labdát!!! 0-1! 

""


 
72. perc:
McLaughlin is besárgul, Kalmárt rántotta le. Kalmár lőtte kapura a szabadrúgást, McGovern ütötte ki a léc alól a labdát.

70. perc: Újabb Norwood-szabadrúgás, újra Király ölében.

68. perc: Szalai számára ért véget a mérkőzés, Priskin Tamás folytatja a helyén

""


66. perc:
Nincs túl sok esemény, mindenesetre jóval többet van nálunk a labda, mint az első félidőben, kiegyenlítődött a labdabirtoklás. Gera zárta le lövéssel az újabb akciónkat.

56. perc: Norwood szabadrúgását fogta magabiztosan Király.

54. perc: Jonny Evans fejelhetett bántóan tisztán egy szöglet után, de nem talált kaput. 

51. perc: Az eddigi legveszélyesebb helyzetünk, Dzsudzsák szabadrúgása után Gera fejelt, de kapu mellé. 

50. perc: Újabb pontrúgás, Lafferty előtt suhan el a labda éppen csak, helyzet volt!

46. perc: McAuley egyből mutatja Szalainak, hogy mire számíthat, egy taslit kioszt felugrás közben, Kalmár szabadrúgása után eladjuk a labdát, újabb taktikai fault a mi térfelünkön.

Érkeznek vissza a csapatok, csere nincs, a magyarok kezdik a második félidőt. 

""

Közben a finnek 1-0-ra vezetnek Feröer ellen, a román-görög meccsen szintén nem esett gól.

Félidő, öt meccse és egy félideje nem kapott gólt a magyar válogatott, ami nagyon dicséretes, de lassan látnánk már egyet-kettő.

Egy perc a ráadás. 

44. perc: Németh fordult le a védőjéről és lőtt messziről, sajnos kapu mellé

41. perc: Leandro is besárgult, McLaughlin lábát húzta el, de újabb veszélytelen szabadrúgás érkezett.
 
33. perc: Dzsudzsák szabadrúgása után tisztáztak röviden, Fiola emelte vissza a labdát, amit Szalai sarokkal továbbított, Németh elé, aki ziccerbe került, de nagyon jól jött ki McGovern kapus, de közben les…

Egyelőre pillanatokra van csak nálunk a labda, jobbára a magyar térfélen zajlik a játék

22. perc: Kényszerű csere, Elek Ákos nem tudja folytatni, Nagy Ádám, a Fradi játékosa debütál a válogatottban

19. perc: Fordított szereposztás, Guzmics rúgja fel Laffertyt, az eredmény ugyanaz, sárga lap.

17. perc: Bőszen fújja a sípot a török Cakir, egyelőre főleg a hazaiak rúgdoshatják a szabadokat, de egyelőre nincs veszély belőlük. 

15. perc: Guzmics mentett nagyot becsúszva a tizenhatosunkon belül egy szabadrúgás után. 

10. perc: Itt az első sárga, Lafferty pakolt oda Guzmicsnak, kihagyja a következő selejtezőt.

8. perc: Németh Krisztián szabálytalankodott, Király Gábor öklözte ki a beadást.

6. perc: Kis bizonytalanság hátul, szöglet a hazaiaknak 

5. perc: Dzsudzsák Balázs szerzett labdát, majd lőtt kapura, de elkerülte azt a labda

1. perc: Az északírek kezdték a találkozót

20:43. Meghallgathattuk az Egyesült KIrályság himnuszát is, az északírek zöld mezben, fehér nadrágban, a mieink tiszta pirosban

20:41. A csapatok a pályán, szól a magyar Himnusz 

20:37. A hivatalos műsorfüzet és az összeállítások a helyszínről

"" 

20:36. Az elmúlt két napban nem esett az eső, a bemelegítés után jó alapos locsolásba kezdtek a pályán.

20:18. Az MLSZ-nél is értik a tréfát  

""

Egy kis érdekesség: Ételmérgezés miatt maradhat el egy Eb-selejtező

20:10. Már melegítenek a csapatok, a magyar nézők jó helyet kaptak Belfastban

""

20:02. A két kispad így fest:

Észak-Írország: Mannus, Carroll, McNair, Hughes, Cathcart, Ferguson, McCourt, Magennis, McGinn, Grigg, McKay, Lavery.
 
Magyarország: Dibusz, Bogdán, Lang, Bosnjak, Vanczák, Bódi, Nagy Á., Stieber, Márkvárt, Lovrencsics, Nikolics, Priskin.

19:55. A játékvezető a BL-döntőben is már ténykedett, a török Cüneyt Çakır lesz.

 

 ""

19:48. Az északírek felállása: McGovern – McLaughlin, McAuley, J. Evans, Baird – Norwood – Dallas, Davis, Brunt, C. Evans – Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill

19:31. A magyar válogatott kezdője Észak-Írország ellen: (Eb-sel., 20:45, Belfast):

""

Király – Fiola, Kádár, Guzmics, Leandro – Kalmár, Elek, Gera – Németh, Szalai, Dzsudzsák, megbízott szövetségi kapitány: Bernd Storck

ÍGY ÁLLUNK MOST:


A magyar válogatott eddigi eredményei az F-csoportban:
 
Magyarország–Észak-Írország 1-2
Románia–Magyarország 1-1
Feröer-szigetek–Magyarország 0-1
Magyarország–Finnország 1-0
Magyarország–Görögország 0-0
Finnország–Magyarország 0-1
Magyarország–Románia 0–0
 
Az F-csoport további mérkőzései a játéknapról:
 
Finnország–Feröer-szigetek, 20:45

Románia–Görögország, 20:45

 

Az F-csoport állása:

1. "" Észak-Írország 7 5 1 1 11 5 +6 16
2. "" Románia 7 4 3 0 7 1 +6 15
3. "" MAGYARORSZÁG 7 3 3 1 5 3 +2 12
4. "" Finnország 7 2 1 4 6 8 −2 7
5. "" Feröer-szigetek 7 2 0 5 5 11 −6 6
6. "" Görögország 7 0 2 5 2 8 −6 2

""

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
 
Kapusok: Király Gábor (Haladás), Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros)
 
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Haladás)
 
Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros), Bódi Ádám (DVSC-Teva), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország)
 
Támadók: Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok) 
 
Hiányzók: Juhász Roland (sérülés(, Tőzsér Dániel (eltiltás)
 
 
AZ ÉSZAKÍR VÁLOGATOTT KERETE
 
Kapusok: Roy Carroll (Notts County), Alan Mannus (St. Johnstone), Michael McGovern (Hamilton Academical)
 
Védők: Chris Baird (Derby County), Craig Cathcart (Watford), Jonny Evans (West Bromwich Albion), Shane Ferguson (Millwall), Lee Hodson (MK Dons), Aaron Hughes (Melbourne City), Gareth McAuley (West Bromwich Albion), Conor McLaughlin (Fleetwood Town), Paddy McNair (Manchester United)
 
Középpályások: Chris Brunt (West Bromwich Albion), Stuart Dallas (Leeds United), Steven Davis (Southampton), Corry Evans (Blackburn Rovers), Patrick McCourt (Luton), Oliver Norwood (Reading) Támadók: Liam Boyce (Ross County), Will Grigg (Wigan),
 
Támadók: Kyle Lafferty (Norwich), Caolan Lavery (Sheffield Wednesday), Josh Magennis (Kilmarnock), Niall McGinn (Aberdeen), Billy Mckay (Dundee United), Jamie Ward (Nottingham Forest)
 
 
STATISZTIKA – A magyar-északír múlt:
 
1988.10.19., Budapest: Magyarország – Észak-Írország 1-0 (0-0), vb-selejtező
1989.09.06., Belfast: Észak-Írország – Magyarország 1-2 (0-2), vb-selejtező
2000.04.26., Belfast: Észak-Írország – Magyarország 0-1 (0-0), barátságos
2008.11.19., Belfast: Észak-Írország – Magyarország 0-2 (0-0), barátságos
2014.09.07., Budapest: Magyarország – Észak-Írország 1-2 (0-0), Eb-selejtező
 
Öt meccsből eddig négyet megnyertünk az északírek ellen, azaz egy, tavalyi siker áll ellenfelünk neve mellett, idegenben eddig százszázalékosak vagyunk hétfői ellenfelünkkel szemben.
 
 
ELŐZMÉNYEK

 
 
Észak-Írország egy esetleges győzelemmel kvalifikálná magát a Franciaországi Eb-re, azonban a magyar válogatottnak is nyernie kellene, ha életben akarja tartani kijutási esélyeit. A pótselejtezős hely ugyan biztosnak tűnik a csoportban, azonban Finnország közelebb zárkózna, ha hazai pályán begyűjtené a 3 pontot Feröer-szigetek ellen. A magyar válogatott öt mérkőzés óta nem kapott gólt, amire eddig soha nem volt példa, egy esetleges győzelemmel pedig 1 pontra zárkózna aktuális riválisához.
 
Hétfő este újabb sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára a magyar válogatott. Bernd Storck együttese Belfastban vághat vissza Észak-Írországnak az egy évvel ezelőtti vereségért. Akkor sokáig úgy tűnt, jól kezdi az Eb-selejtező sorozatot a válogatott. Priskin Tamás 75. percben szerzett gólja után azonban kétszer is kapitulált a magyar védelem, a 2–1-es vereség pedig az akkori szövetségi kapitány, Pintér Attila állásába került.
 
A TAVALYI ÖSSZECSAPÁS ÖSSZEFOGLALÓJA