Spanyol foci

Hiába vezetett az Oviedo, a fordulás után fordított a Barcelona

Kép forrása: Getty Images

A Barcelona tehát hozta a kötelezőt és elhozta a három pontot a Real Oviedo otthonából a spanyol labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójának zárómérkőzésén.

Hiába támadott többet és volt veszélyesebb a Barcelona, a vezetést a házigazdák szerezték meg egy egészen pazar góllal.

Ehhez persze kellett García is, aki úgy mentett, hogy messze kirohant a kapujából. Azonban hiába szerezte meg, rossz helyre passzolta a labdát.

Alberto Reina pedig a fél pályáról emelt az üres kapuba a 33. percben.

A fordulás után viszont hamarost góllá érett a nyomasztó katalán fölény.

Ferran Torres lőtt kapura, Escandell nem tudott védeni, a kipattanót pedig Eric García egy lépésről bekotorta a hálóba.

Az 58. percben egyenlített a Barcelona, a 70. percben pedig már vezetett.

A csereként beállt de Jong passzát a szintén csereként beszálló Lewandowski váltotta egy fejessel gólra.

Egy perccel a rendes játékidő vége előtt aztán egy szöglet után Araújo is fejjel volt eredményes.

A Barcelona így 3-1-re győzött és maradt a második a tabellán két ponttal lemaradva az eddig hibátlan Real madrid mögött.