Magyar foci

Hiába az akadémisták, nem illetődtek meg a fiatalok

A Puskás Akadémia hazai pályán 3-2-re győzött a találkozót kettős emberhátrányban befejező Újpest ellen vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában.

A svéd Hammarby elleni csütörtöki Európa-liga meccshez hasonlóan ezúttal is sok akadémista fiatallal állt fel a Puskás, amely egyáltalán nem kezdett megilletődötten. Az élete első NB I-es mérkőzését játszó Komáromi György szép találatával előnybe kerültek, amit nem sokkal később megduplázhattak volna. Az Újpest negyedóra után ébredezett a kezdeti sokkból, ami helyzetekben sokáig nem mutatkozott meg, ugyanakkor tovább nehezítették saját helyzetüket azzal, hogy Stieber Zoltán érthetetlen törlesztése után tíz emberre fogyatkoztak. Mégsem gólhátrányban vonultak pihenőre a vendégek, mert az első formás támadásuk végén Simon Krisztián egalizált.

Fordulás után rögtön visszavette a vezetést a felcsúti gárda, miután egy kipattanót Szolnoki Roland bombázott a kapuba. Nem ült rá előnyére a Puskás Akadémia, kapufát lőtt, majd sorra dolgozta ki a helyzeteket. Az Újpest elvétve jutott el a hazai kapuig, erejüket felemésztette, hogy egy emberrel kevesebben voltak a pályán. A meccs végére maradt még egy gólváltás, majd elkeseredett lila-fehér rohamok és egy újabb újpesti kiállítás.

A labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának eredményei:

OTP Bank Liga, 3. forduló:

ZTE FC-Ferencvárosi TC 1-2
Budafoki MTE-MOL Fehérvár FC 1-4
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 3-2
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 1-2

szombaton játszották:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2

pénteken játszották:
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 1-1

Borítókép: PuskásAkadémia/Facebook