Hiába a vihar és a félbeszakított meccs, Mbappé duplázott
A kétszeres győztes francia válogatott Kylian Mbappé duplája mérkőzésének 3-0-ra legyőzte Irakot az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világ I csoportjának philadelphiai, amely vihar miatt az első játékrész után csaknem két órával később folytatódott.
A Real Madrid csatára századikét játszotta a francia válogatottban, a duplázásának már hatvan találatnál tart, míg a világbajnokságokon 16-szor volt eredménye, így Lionel Messi (18) mögött – holtversenyben Miroslav Kloséval – a második helyen áll a vonatkozó örökrangsorban.
Az iraki válogatott továbbra sem nyert még mérkőzést világbajnokságon, 1986-ban három vereséggel esett ki, most kettőnél tart. A csoportkör utolsó, harmadik fordulójában Szenegállal játszik.
Eredmény, I csoport, 2. forduló:
Franciaország-Irak 3-0 (1-0)
Hatalmas lendülettel kezdtek a franciák, s bár Manu Koné és Kylian Mbappé lövése is célt tévesztett, az első tíz percben az irakiaktól csupán annyira tellett, hogy megpróbálták elrugdosni a labdát saját kapujuk előteréből. Csak idő kérdése volt, a kétszeres vb-győztes mikor szerzi meg a vezetést, amely végül a 14. percben sikerült, miután Mbappé 18 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. A hátrányba kerülő iraki együttes a széleken vezetett támadásokkal próbált veszélyeztetni, több-kev sikerrel, de legalább nem kizárólag a védekezéssel foglalkozik. A játékrész második felében egy zivatarfelhőből elképesztő mennyiségű eső zúdult a philadelphiai stadionra, a szélsőséges időjárásban pedig némileg visszaesett a színvonal. Mivel a vihar a szünetben sem csillapodott, ráadásul a villámlások is veszélyeztetik a stadionban lévő testi épségét, a szervezők először harminc perccel későbbre halasztották a második játékrész kezdését.
Amely végül egy óra ötven perc kényszerszünet után folytatódott, rögtön újabb francia góllal. Kirúgás után Ahmed Baszil kapta csapattársától a labdát, de az iraki kapusról Ousmane Dembélé elé pattant, aki egyből középre passzolt, Mbappé pedig megduplázta csapata előnyét. Dembélé a gólpasssza után maga is betalált, így a 66. percben végképp eldőlt a meccs, olyannyira, hogy a Paris Saint-Germain csatára mellett cserével a két gólpasszt adó Michael Olise is elhagyta a pályát. A hátralevő időben Mbappé számára megvolt az esély a mesterhármashoz, a helyzeteit azonban kihagyta. Győzelmével a francia válogatott továbbjutott csoportjából, csak még kérdéses, hogy az első vagy a második helyen.
Forrás: MTI