Bajnokok Ligája

Hét gólt és egy kiállítást is hozott Sallaiék első Juventus elleni BL-meccse

Kép forrása: Burak Kara/Getty Images

Noa Lang, a Galatasaray holland támadója két gólt is szerzett a torinói együttes ellen.

A Galatasaray 5-2-re győzött a Juventus ellen az UEFA labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén. A török együttes ezzel a nagyarányú sikerrel óriási lépést tett a nyolcaddöntő felé.

A mérkőzést Sallai Roland végigjátszotta, a magyar válogatott futballistának egy lövése, 70 labdaérintése volt és 88%-os passzpontossággal zárt, ezúttal is a védelem jobb oldalán kapott lehetőséget Okan Buruk vezetőedzőtől.

A vezetést pedig csapattársa, a brazil Gabriel Sara szerezte meg a 15. percben, de a török bajnok csupán egy percig örülhetett. Teun Koopmeiners ugyanis a középkezdés után egyenlített is, sőt a holland légiós a 32. percben duplázott.

Fordulás után egy másik holland, de a hazaiak játékosa, Noa Lang egyenlített, ami a Galatasaray 250. gólja volt a BEK-ben, illetve Bajnokok Ligájában. A kisebb jubileumnál azonban nem állt meg a házigazda, és a 60. percben Davinson Sánchez révén visszavette a vezetést.

A kolumbiai védő találata után néhány perccel honfitársát, a Juventus légiósát, Juan Cabalt második sárga lappal kiállította a játékvezető, a törökök pedig gyorsan ki is használták az emberelőnyt, mert Lang a 75. percben a második gólját is megszerezte.

A végeredményt a mindössze három perce pályán lévő Sacha Boey állította be a hajrában. A Galatasaray a 200. mérkőzését játszotta a legrangosabb európai kupasorozatban, ennyi összecsapása más török csapatnak még nem volt. Okan Buruk együttese pedig 2014 óta először nyert egyeneses kieséses szakaszú párharcot a legrangosabb európai kupasorozatban.

A visszavágót jövő héten szerdán rendezik Torinóban.

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések:

Galatasaray (török)–Juventus (olasz) 5–2 (1–2)

  • gól: Gabriel Sara (15.), Lang (49., 75.), Sánchez (60.), Boey (86.), illetve Koopmeiners (16., 32.)
  • piros lap: Cabal (67., Juventus)

később:

  • Monaco (francia) – Paris Saint-Germain (francia) 21.00
  • Benfica (portugál)–Real Madrid (spanyol) 21.00
  • Borussia Dortmund (német)–Atalanta (olasz) 21.00

szerdán játsszák:

  • Qarabag (azeri)–Newcastle United (angol) 18.45
  • Olimpiakosz (görög)–Bayer Leverkusen (német) 21.00
  • Bodö/Glimt (norvég)–Internazionale (olasz) 21.00
  • Club Brugge (belga)–Atlético Madrid (spanyol) 21.00