Egyéb sportok

Heidum Bernadett érmeket vár a magyaroktól

 

A váltóval 2009-ben Eb-győztes sportoló az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, több éremesély van a férfiaknál és a nőknél is, és összetettben akár két magyar férfiversenyző – Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang – is állhat majd a dobogón.
    
"Shaoang lesz talán bátyja legnagyobb ellenfele" – vélekedett.
 
"fotó:
   
Heidum úgy gondolta, Jászapáti Petrának is van esélye érmet szerezni, illetve összetettben is dobogós lehet, ami pedig a váltókat illeti, mindkét nemben a legjobbak közé várja a magyarokat.
   
"A fiúknál szinte papírforma, hogy aranyat nyernek, a lányoknál pedig szinte papírforma az éremszerzés" – mondta.
    
A rövidpályás gyorskorcsolya Eb péntektől vasárnapig tart Torinóban.
    
Az Eb-ken a váltóarany mellett további hat ezüsttel és hét bronzzal rendelkező Heidum combsérülés miatt nem tudta időben elkezdeni az edzéseket. December elején úgy nyilatkozott, hogy az Eb még túl korai lenne számára a visszatérésre, a márciusi, rotterdami vb-n azonban már versenyképes lehet.