Magyar foci

Hegedűst még az este, Vernest ma műtik

""

A mérkőzés utolsó perceiben Vernes Richárd rajtolt egy labdára és olyan szerencsétlenül ütközött Hegedűs Lajossal, az MTK kapusával, hogy a hálóőrnek eltört a kulcscsontja és vállizomszakadást szenvedett. Ezzel még nem volt vége. A Honvéd küzdött az egyenlítésért és egy felpattanó labdára Rafa Wolfe és az elöbbi esetben vétlen Vernes ugrott fel fejelni, ám a labda helyett egymás fejét találták el. A Honvéd játékosa járt rosszabbul, súlyos arcsérülésekkel szállították kórházba.

A Honvéd csapatorvosa a következőket nyilatkozta a klub honlapjának: "Ricsit már átszállították a Szájsebészeti Klinikára, holnap délelőtt műtik. Nagyon súlyos a sérülése. Eltört az arcüregének oldalsó illetve az elülső fala, a szemgödör alsó és oldalsó fala, valamint a járomcsontja is, ezen kívül agyrázkódást szenvedett, a szemhéja felett felszakadt a bőre, ezt több öltéssel kellett összevarrni. Nyugalomra, pihenésre van és lesz szüksége, ezért arra kérem az ismerősöket, barátokat, hogy ne próbálják hívni, egyébként sincs nála a telefonja. Azt, hogy mikor térhet vissza a pályára, csak az operáció után lehet legkorábban megmondani."

Mindkét labdarúgónak jobbulást kívánunk!