Olimpia 2016

Hatodik helyen végzett a női 4×200-as gyorsváltó

 ""

 

 
A délutáni előfutamból a magyar csapat az ötödik legjobb időt úszva lépett tovább, este azonban változás történt, ugyanis Verrasztó Evelyn helyett Jakabos Zsuzsanna lett a kvartett első embere az Olimpiai Uszodában.
 
Petrov Iván tanítványa nem feltétlenül bizonyult jó cserének, hiszen gyengébb időt úszott, mint Verrasztó, és utolsóként váltott, őt Késely Ajna követte. A magyar küldöttség legfiatalabb tagja, aki 14 évesen állhatott rajtkőre olimpiai döntőben, egy hellyel feljebb hozta a csapatot. Harmadikként a 400 méter gyorson negyedik Kapás Boglárka ugrott vízbe, az UTE 23 éves Európa-bajnoka a délutánival ellentétben ezúttal nem tudott faragni a hátrányból.
 
A váltó záróembere nem lehetett más, mint a Rióban eddig három aranyérmet szerző Hosszú Katinka: a 27 éves világklasszisnak – aki eddig 400 és 200 méter vegyesen, valamint 100 méter háton sem talált legyőzőre – óriási hátrány kellett volna ledolgoznia, egyet így is előre tudott lépni, így a kvartett a hatodik lett.
 
A számot az amerikai váltó nyerte.
 
„Igyekeztem az elején egy picit lemaradni, hogy a hullámok ne zavarjanak, de talán éppen ez volt a baj, mert a végén nagyon elmentek” – nyilatkozta Jakabos Zsuzsanna.
 
Késely Ajna úgy fogalmazott: 1:58-as időt úszott, ami “így a végére nem rossz, de mi jobbra vágytunk az edzőmmel”. Hozzátette: mindent megtett a váltójuk, és nagyon szép eredménynek tartja a hatodik helyet.
 
A férfiak 200 méteres mellúszásában a kazah Dmitrij Balandin győzött, míg az ausztrál Kyle Chalmers 100 méter gyorson diadalmaskodott. A nők 200 méteres pillangóúszását Mireia Belmonte Garcia nyerte meg, ezzel első spanyol női úszóként nyert aranyérmet az olimpiákon.
 
Eredmények:
 
nők, 4×200 m gyorsváltó, olimpiai bajnok: Egyesült Államok (Allison Schmitt, Leah Smith, Maya Dirado, Katie Ledecky) 7:43.03 p
2. Ausztrália 7:44.87
3. Kanada 7:45.39
…6. Magyarország (Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka) 7:51.03
 
női, 200 m pillangó, olimpiai bajnok: Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 2:04.85 p
2. Madeline Groves (Ausztrália) 2:04.88
3. Hosi Nacumi (Japán) 2:05.20
 
férfiak, 200 m mell, olimpiai bajnok: Dmitrij Balandin (Kazahsztán) 2:07.46 p
2. Joshua Prenot (Egyesült Államok) 2:07.53
3. Anton Csupkov (Oroszország) 2:07.70
 
férfiak, 100 m gyors, olimpiai bajnok: Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.58 mp
2. Pieter Timmers (Belgium) 47.80
3. Nathan Adrian (Egyesült Államok) 47.85