Nemzetközi labdarúgás

Hatalmasat szívott a City, élen a United

A Manchester United – West Bromwich találkozón a vendégek kezdték veszélyesebben, ám Andrews próbálkozása elkerülte a kaput.

A Manchester United immáron hét forduló óta veretlen, ám mégis gyenge teljesítményt produkált az első tíz percben. Aztán csak elérkezett az első hazai helyzet, Young lövését azonban a jobb saroknál védte Foster, aki korábban a United színeiben szerepelt négy éven át, igaz, ezidő alatt csupán tizenkét mérkőzésen védte a vörös ördögök kapuját.

Ez lendületet adott a MU-nak: Rooney 19 méteres kapáslövése kerülte el a kaput, majd a 26. percben Welbeck fejese szállt fölé.

A 32. percben Hernandez ívelt Rooney elé, ám a csatár próbálkozását védte a vendégek hálóőre.

Három perccel később azonban már tehetetlen volt: Hernandez húzott el a jobb szélen, a 16-oson belül középre lőtt labdájára Rooney érkezett és Foster mellett a hálóba lőtt.

A második félidőben is több helyzete volt a MU-nak: Hernandez próbálkozását Foster helyett a kapufa védte, Rooney lövésénél azonban helyén volt az ötszörös angol válogatott kapus.

A 72. percben büntetőt kapott a MU: Rooney magabiztosan értékesítette, így eldöntötte a mérkőzést.

A United magabiztosan hozta a három pontot és egy ponttal a városi rivális elé került a tabellán.

A Swansea–Manchester City összecsapáson a városi riválishoz hasonlóan nem az esélyesebb manchesteriek kezdtek jobban. A Swansea a 7. percben egy nagy lehetőség kapujában állt: büntetőt kaptak. Sinclair gyenge próbálkozását azonban Hart könnyedén védte.

A legutóbbi négy mérkőzését megnyerő, és még csak gólt sem kapó Manchester City látványosan szenvedett elől.

A második félidőben kicsit felpörgött a City, Balotelli átadása után Agüero lőtt mellé, majd Nasri próbálkozását védte a vendégek kapusa, Vorm.

A 69. percben megszerezhette volna a vezetést a City, ám végül a hazaiak találtak a hálóba: egy Silva-Richards összejáték végén utóbbi került helyzetbe, ám rosszul célzott. A kontrából azonban Moore fejelt a vendég hálóba.

Az utolsó percekben még próbálkozott a Manchester City, ám nem sikerült gólt lőniük, így óriási meglepetésre vereséget szenvedtek.

 

Premier League, 28. forduló:

Swansea–Manchester City 1–0 (L. Moore 83.)
Manchester United–West Bromwich 2–0 (Rooney 35., 71. – a másodikat 11-esből)

A két manchesteri klub versenyfutásának jelenlegi állása:

1. Manchester United     28     21     4     3     68–27     +41      67
2. Manchester City          28     21     3     4     69–20     +49      66