Egyéb sportok

Hatalmas siker, aranyszettben nyerte az Európa Ligát a magyar női röplabda-válogatott

Sikerével a magyar válogatott várhatóan felkerül a világelitbe, ugyanis André Meyer, az Európai Röplabda Szövetség elnöke korábban ígéretet tett arra, hogy ha az együttes megnyeri az Európa Ligát, akkor a csapatot besorolják a világliga harmadik csoportjába.
 
""
 
Az első játszmában szinte végig fej-fej mellett haladtak egymás mellett a csapatok, a hajrában a törökök két pontra kerültek az első szett megnyerésétől, de a magyar csapat fordított, így közel került a végső sikerhez. A második játszmát Sándor Renáta kiváló ütéseivel kezdte a magyar csapat, és kisebb előnyre tett szert, de a hazaiak végül fordítottak. A harmadik játszmában magabiztosan meneteltek a hazaiak, a negyedikben pedig még ennél is simábban nyertek, ekkor úgy tűnt, kissé elfáradt a magyar válogatott.
 
A mindent eldöntő aranyszettben a magyarok pillanatok alatt 3-0-ra elléptek, így jött is a hazai időkérés, ennek eredményeképpen pedig felzárkóztak (5-4). A térfélcserét követően két ponttal vezetett (8-6) a magyar válogatott, itt azonban "megakadt", a törökök pedig fordítottak, 10-10-nél pedig újra döntetlen volt az állás. Ezt Sándor mértani pontossággal beütött labdája követte, majd Horváth bombáját nem tudták hárítani a hazaiak (12-10). Egy török pont, majd egy remek nyitás után újra egyenlő volt az állás (12-12). 13-13 után egy fantasztikus blokkot követően a magyar válogatott jutott először mérkőzéslabdához. Pallag Ágnes nyitását csak nehezen tudták fogadni a törökök, így a magyarok térfelén Sándor Renáta fejezhette be az Európa Ligát, és egy csodálatos ütéssel meg is tette ezt.
 
Döntő, visszavágó:
Törökország-Magyarország 3-1 (-23, 21, 21, 18)
 
Az aranyszettben:
Törökország-Magyarország 13-15