"Hatalmas büszkeség megélni azt, hogy az épek így biztatják a sérülteket." – Lengyel Zsófia

Azt hittem, hogy ez is egy szokásos közvetítés lesz a Sport365-nek, de történt valami, ami miatt más emberként jöttem el Székesfehérvárról…

 – szubjektív napló egy országos bajnokságról és még valami másról – 

 A 30. Evezős Ergométeres Országos Bajnokság és MEFOB legfőbb versenyeiről és eseményeiről már beszámoltunk egy korábbi cikkünkben. Ebben a hangulatról is tettünk némi említést, de ahhoz, hogy az egyik legmeghatóbb momentumról is be tudjunk számolni, el kellett telnie néhány napnak.

A gördülékeny szervezés, a sztárparádé, a végletekig kiélezett küzdelmek mind-mind meghatározó elemei voltak ennek a két napnak, de volt egy valami ami még különlegesebbé tette a bajnokságot. Nevezetesen az, hogy a több száz induló közt egyaránt voltak épek és sérültek, ám amikor az ember belépett a csarnokba semmi különbséget nem tapasztalt, csak a felé áradó örömöt és boldogságot. 

Mike Peters, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke (jobbra) is ellátogatott a rendezvényre.

A szellemi-, és mozgássérült sportolók ugyanakkora ovációt kaptak, mint ép társaik, és ők is hatalmas tapsviharral biztattak mindenkit. Nem voltak félrenézések, vagy gyermeteg "bénázások", hogy vajon mi a megfelelő viselkedési norma a sérültekkel szemben, csak őszinte szeretet volt. Nem kellett gondolkodni azon, hogy vajon ártunk-e valamivel a másiknak, csak elismerni a teljesítményt egy pacsival, egy mindent leíró mosollyal, vagy egy egyszerű öleléssel.

A nap legmeghatóbb jelenete: A mezőny nagy része már befejezte az evezést, amikor Mohai Áronnak még volt hátra pár száz méter. Mindenki hangosan bíztatta őt, hogy le tudja győzni saját határait.

A Magyar Parasport Napján különösen jó érzés volt megtapasztalni és átélni mindezt. De nem csak felemelő volt ez a pár óra, hanem nagyon tanulságos is. A nap folyamán többször felmerült bennem a kérdés, hogy vajon, ha itt ilyen egyszerűen megy az épek és sérültek közti integráció, miért nem tudjuk ezt megvalósítani a hétköznapok során.

Arra a kérdésre, hogy miért van bennünk egy furcsa távolságtartás a valamiben korlátozott társainkkal szemben, és hogy hogyan tudnánk leküzdeni ezt a mindennapokban, Lengyel Zsófiával közösen kerestük a választ.

A sport mindenkié.
 

Zsófi pontosan ugyanolyan, mint mi. Egy csinos, mosolygós lány számtalan tervvel és életcéllal. Egy fiatal felnőtt aki szeret új dolgokat és embereket megismerni, valamint imád mozogni. Talán csak egy valamiben különbözik tőlünk, nem lát jól. Bár számára emiatt egy kissé nehezebb megbirkózni az élet kihívásaival, ő azt mondja mindenre képes, csak néha kicsit máshogy kell megközelítenie a dolgokat.

Talán ez az, amit mi nehezen emésztünk meg. Sokszor képesek vagyunk azt hinni, hogy azzal segítünk, ha mindent megcsinálunk helyettük, és nem látjuk azt, hogy sokszor csak egy aprócska dolgon kell változtatnunk ahhoz, hogy könnyebbé tegyük számukra a mindennapokat. 

Sokszor elég egy közös mosoly.

Zsófi pont ezen próbál meg segíteni. Saját videós blogján megmutatja a hétköznapjait, azt, hogy hogyan győz le egy-egy akadályt, és azt is, miként fogadják őt az emberek. Székesfehérvár esélyegyenlőségi referenseként pedig minden alkalmat megragad arra, hogy üzenetét eljuttassa az emberekhez, valamint, hogy sorstársai számára könnyebbé varázsolja a mindennapokat.
 

A felnőttek érzékenyítésében fontos szerephez juthat a sport.

A nap legfontosabb mondanivalója az volt, hogy tulajdonképpen nincsenek épek és sérültek, csak sportolók, akik egy célért küzdenek. Bár az elfogadás terén még mindig van miben fejlődnünk, úgy gondolom, az ilyen rendezvények segítségével hamarosan leomlanak majd a falak, és képesek leszünk arra, hogy mindenkit egyformán kezeljünk.

Borítókép és képek: Sport365

Sport365.hu – Nagyszerű hangulat és Galambos címvédés az Evezős Ergométeres Ob-n

A február 22-23-i hétvége az evezésről szól Székesfehérváron, ugyanis az Alba Regia Sportcsarnok ad otthont a 30. Evezős Ergométeres Országos Bajnokság és MEFOB-nak. Már szombat délelőtt 10 órakor felpezsdült az élet a csarnokban. A "küzdőtéren" a bemelegítést végző versenyzők és edzőik sorakoztak, míg a nézőtéren az őket bíztató hozzátartozók, és csapattársak.