Egyéb sportok

Hat magyar egység száll harcba az olimpiai kvótáért Luzernben

Hétvégén utolsó állomásához érkezik az evezősök tokiói szereplésért folytatott csatája. Luzernben 50 ország 163 egysége 14 versenyszámban igyekszik megszerezni az olimpiai kvótát. Sajnos riói kettesünk, a Simon-Juhász páros felkészülése nem volt optimális, de okoztak már néhány igen kellemes meglepetést világ-, és Európa-bajnokaink!

A magyar válogatott csütörtök reggel utazott ki Svájcba. Az első edzéseket még aznap megtartották a sportág „Mekkájának” számító Rotsee evezőspályáján. Péntek délelőtt és délután is tréning vár az egységekre, szombat reggel már kezdődnek az előfutamok.

Sajnos két egységünk: a Rióban 9. helyet szerző, 2016-ban Európa-bajnok, 2017-ben kormányos kettesben világbajnoki címet szerző Simon-Juhász páros, illetve a női könnyűsúlyú kétpárunk (Abid Syham, Csepel Zsófia) mivel átestett a koronavírus-fertőzésen, így csak a fokozatos terhelés jegyében tudtak készülni a luzerni versenyre. A többi egységünk felkészülése zavartalan volt, és joggal reménykedhetünk abban, hogy gyorsulni tudtak az elmúlt időszakban és legjobbjukat tudják nyújtani Luzernben.

„A Simon-Juhász páros rövid távon visszanyerte a gyorsaságát és sebességét” – tudtuk meg Molnár Dezső szövetségi kapitánytól, aki egyben edzője is a csapatnak.

„Ugyanakkor sajnos azt még nem tudjuk, hogy a 2000 méteres terhelést hogyan bírják, mert az orvosok sem javasolták, hogy a gyógyulásukat követően versenytávon terheljük őket. Úgy érzem, mintha jót tett volna nekik a kényszerpihenő. Tavaly októberben kezdtük a felkészülést és nem volt pihenőjük, míg el nem kapták a betegséget márciusban, másfél hónapja edzenek. Az Abid-Csepel kettősön nem vettem észre különösebben, hogy elfáradtak volna a maximális terheléstől.”

„A férfiaknál minden mezőny nagyon erős, nagy a létszám, de egyetlen egységünknek sem lesz könnyű dolga. A nőknél kevesebb a nevező, de nagyon erősek az ellenfelek. Erre is számítottunk. Kérdés, hogy kik estek át a koronavíruson és kik nem, mennyit kellett kihagyniuk, nagyon sok minden befolyásolja a teljesítményt. Például a szerb csapat az Európa-bajnokságon nagyon jól szerepelt az elő-, és középfutamban majd az olimpiai ezüstérmes litvánokkal együtt már fel sem jöttek a középdöntőre, mert nem volt azon a szinten az edzettségük, amellyel minden egyes pályát száz százalékosan tudtak volna teljesíteni.”

„Női kétpárevezősünknél, a Preil-Gadányi párosnál határozott gyorsulás tapasztalható az Európa-bajnoksághoz képest! Ők lesznek talán a legközelebb a kvótaszerzéshez! A legnagyobb sanszot nekik adnám, egyébként a Simon-Juhász kettősre voksolnék. Utóbbi sokszor okozott már meglepetést, reméljük most is így lesz!”

Könnyűsúlyú kettesben aratott Európa-bajnoki győzelme után Szabó Bence és Furkó Kálmán, visszatért a párevezéshez és gőzerővel készül a luzerni megmérettetésre.

„Várhatóan jobbak lesznek, mint az európai kvalifikációs versenyen. A kimért eredmények alapján 4-6 másodpercet gyorsult a hajó, ez elegendő lehet, hogy odaérjenek a kvótaszerző helyre.”

„Bertus Kitti felkészüléséről kedvező híreket kaptam, az elszigetelten készülő női egypárevezősünk edzője arról számolt be, hogy sikerült gyorsulnia Kittinek. De jobban megy a férfi kétpárunk, a Bácskai-Szabó páros is. Ha azt számoljuk, hogy a 10. helyen végeztek a Világkupán, ez akár befutó helyre is elegendő lehet, mivel az első hat csapat amely megverte őket Zágrábban nem lesz ott hétvégén, mert ők már rendelkeznek kvótával.” 

Egypárevezősben három-három, míg a többi versenyszámban – a női könnyűsúlyú kettes kivételével ahol rendhagyóan ugyancsak három – két-két olimpiai kvóta talál gazdára.

„Az amerikai kontinentális regattán nem volt elegendő induló, ezért a női könnyűsúlyú kettesben egyel több kvótát osztanak Luzernben. De érdekesség az is, hogy Új-Zéland visszaadta a női könnyűsúlyú kétpár kvótáját, így Kanada kapta meg, nekünk pedig egy erős ellenféllel kevesebbünk lett.” – zárta mondandóját Molnár Dezső szövetségi kapitány.

Magyarország eddig egy kvótát szerzett evezésben a tokiói olimpiára, miután egypárevezősben Pétervári-Molnár Bendegúz a harmadik helyen zárt a varesei Európai Olimpiai Kvalifikációs Versenyen április elején. Bendegúz második olimpiájára készül.

Az alábbi hat magyar egység áll rajthoz a Végső Olimpiai Kvalifikációs Regattán:

Férfiak

Kormányos nélküli kettes: Juhász Adrián, Simon Béla

Könnyűsúlyú kétpárevezős: Szabó Bence, Furkó Kálmán

Normálsúlyú kétpárevezős: Bácskai Máté, Szabó Márton

Nők

Egypárevezős: Bertus Kitti

Könnyűsúlyú kétpárevezős: Abid Syham, Csepel Zsófia

Normálsúlyú kétpárevezős: Preil Vivien, Gadányi Zoltána

Borítókép: Soenar Chamid/MB Media/Getty Images