Magyar foci

Hat-hét hónap múlva lehet újra 100%-os a Videoton tehetsége

""

Haraszti Zsolt a vidi.hu-nak beszélt a műtét utáni időszakról. 

"Köszönöm szépen, a körülményekhez képest jól vagyok. Korábban még sosem volt súlyos sérülésem, azonban a családunkban nem én vagyok az első, aki ilyen komoly műtéten esett át. A testvéremet, aki szintén focizik, már öt alkalommal kellett megműteni, többek közt neki is volt keresztszalag-szakadása, szóval ő felkészített arra, ami rám vár a következő időszakban. Most, ami a legjobban zavar, hogy alig bírok aludni. Korán reggel amikor felkelek, első dolgom az, hogy beadom magamnak a véralvadásgátló injekciót, majd délelőtt és délután is gyógytornázok körülbelül másfél-másfél órát. Ezenkívül sajnos nem sok mindent tudok csinálni, egész nap ágyban vagyok, olvasok vagy TV-zek. Ez a legnagyobb problémám, hogy nagyon monotonok a napjaim, lassan telik az idő. Ha minden jól megy, egy hét múlva már mankók segítsége nélkül járhatok. Nagyon rosszkor jött ez a sérülés, hiszen úgy érzem, kezdtem jó formába lendülni. Most azonban az a legfontosabb, hogy teljesen felépüljek." – fogalmazott a fiatal játékos. 

Dr. Gyarmati Erik, a Videoton csapatorvosa szerint még hosszú út áll a fiatal labdarúgó előtt a teljes felépülésig. 

"Haraszti gyógyulása jó ütemben halad, azonban még nagyon hosszú rehabilitáció vár rá. Ha minden jól alakul, akkor leghamarabb hat-hét hónap múlva végezhet ismét 100%-os edzésmunkát."