Kézilabda

Hat góllal verték válogatottunkat az izlandi kézisek

A nyitó félórában az első és harmadik tíz perc az északiaké, a középső "harmad" pedig a magyaroké volt. A folytatásban is csak fellángolások akadtak, így Izland megérdemelten győzött.

A mostani vereség révén "besűrűsödik" a mezőny, ám változatlanul él a remény, hogy akár az elődöntőbe is kerüljön a magyar válogatott. Ehhez előbb kedden le kellene győzni a szlovénokat.

A tavaly vb-hetedik magyarok játszottak a hatodik izlandiakkal, így a két csapatot már az olimpiai selejtezős hely megszerzésének terhe sem nyomta. A lehetséges négy pontból a magyarok három, az északiak pedig nulla pontot hoztak magukkal, ezért utóbbiaknak ez a meccs volt szinte az utolsó esély, hogy jó eredményt érjenek el a tornán.

Ezúttal a korábbiakhoz képest kevesebb – de így is mintegy négyezer – magyar szurkoló érkezett, mert a középdöntős riválisok, például a horvátok vagy a szlovénok szintén sok jegyet kaptak.A „Ria, ria, Hungária” közepette 3-1-re elléptek az olimpiai ezüstérmes izlandiak, közben Zubai két ziccert is rontott. Császár nem: csapata első három találatát ő szerezte. Fazekas gyorsan elkapta a fonalat, ás a 10. percben már a magyaroknál volt az előny (4-3). Laluska kiállítása alatt közel hétperces gólcsendet tört meg az ellenfél.

Az izlandiak védekezése elég agresszív volt, Jakobssont kétszer is kiküldték, ám ebben a szakaszban nem ment a góllövés. A magyar kapitány cserélt átlövőben, Ancsin és Putics ment be, ám így is fordult a kocka. Császár hatperces magyar góltalanságnak vetett véget, a két évvel ezelőtti Eb-n bronzérmes izlandiak azonban nem álltak le. Különösen Atlason volt tarthatatlan (25. p: 11-8), Császár az Eb-n először (tíz kísérletből) büntetőt rontott, ez is csökkentette a felzárkózási esélyeket. 13-9-nél aztán jött Mocsai időkérése.

A „harcoljatok” buzdítás nem hatott, maradt a négygólos különbség szünetre.Fordulás után még nagyobb lett az északiak előnye, akik Ilyés és Schuch kiállítása alatt 20-13-ra elléptek. Mikler és Vadkerti beállításával javult a helyzet – igaz, Iváncsik Gergő ujjsérülést szenvedett -, és a "hazai pályát" varázsoló közönség is érezte, át kell lendíteni a holtponton a kedvenceket. Csakhogy Ancsint is kiállították, és hiába jött a buzdítás, sehogy sem sikerült faragni a hátrányból. A hajrában szívósan tartotta magát az ellenfél, és magyar részről semmi sem jött össze: Harsányi büntetős ejtését Gustavsson pimasz mozdulattal lehúzta, Mocsai pedig csúnyán fölélőtt, pedig emberelőnyben volt a gárda. A végén még látványos – amolyan közönségbosszantó – gólra is futotta az északiaktól.

Középdöntő, 1. forduló:
II. csoport (Újvidék):
Izland-Magyarország 27-21 (14-10)
Újvidék, Spens Aréna, 6000 néző, v: Nikolic, Stojkovic (szerb)
gól: Sigurdsson 5/2, Atlason 5, Olafsson 4, Gunnarsson 4, Svavarsson 3, Palmarsson 2, Hallgrimsson 2, Karason 1, Ragnarsson 1, illetve Császár 7/3, Ilyés 5, Harsányi 3, Mocsai 2, Iváncsik G. 1, Putics 1, Vadkerti 1, Ancsin 1

Kedden Szlovénia ellen javíthat a magyar csapat.
Később:
Franciaország-Szlovénia 18:10 ó
Horvátország-Spanyolország 20:10 ó
kedden:
Spanyolország-Izland 16:10 ó
Horvátország-Franciaország 18:10 ó
MAGYARORSZÁG-Szlovénia 20:10 ó
szerdán:
Franciaország-Izland 16:10 ó
Spanyolország-Szlovénia 18:10 ó
MAGYARORSZÁG-Horvátország 20:10 ó

A csoportkörből hozott eredmények:
Spanyolország-Franciaország 29-26
Horvátország-Izland 31-29
Horvátország-Szlovénia 31-29
Magyarország-Spanyolország 24-24
Szlovénia-Izland 34-32
Magyarország-Franciaország 26-23