Angol foci

Harry Maguire őszintén beszélt Amorimról és kiállt mellette

Kép forrása: Martin Rickett/PA Images via Getty Images

A Manchester United védője leszögezte, a játékosok körében senki nem okolja Ruben Amorimot a kudarcokért.

Harry Maguire nyíltan beszélt a Manchester United edzőváltásáról, és elismerte, hogy Ruben Amorim elképzelései végül nem működtek az Old Traffordon. A védő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a portugál szakembert nem tartja rossz edzőnek, sőt szerinte komoly karrier áll még előtte.

A rutinos hátvéd szerint az edzőcsere egyértelműen jót tett a csapatnak, mind az eredmények, mind a játék szempontjából. Maguire úgy fogalmazott, hogy a rendszerbeli változás is sokat számított, mert a három belső védős felállás után a visszatérés a négyvédős rendszerhez több játékosnak, köztük neki is kedvezett.

„Az edzőváltás megtörtént, és segített mind az eredményeken, mind azon, ahogyan játszunk. Ennek meg kellett történnie, mert az előző eredmények egyszerűen nem voltak elég jók” – mondta.

Maguire ugyanakkor világossá tette, hogy nem Amorimot okolja egyedül a kudarcért.

„Őszintén szólva semmi rosszat nem tudok mondani Rubenről. Nagyon kedvelem, remek ötletei vannak. Csak ezek nem működtek a Manchester Unitednél” – fogalmazott. A középhátvéd hozzátette, a játékosoknak is vállalniuk kell a felelősség jelentős részét, mert a kudarc nem kizárólag az edzőn múlt.

Korábban egyébként Amorim segítője is nyíltan beszélt arról, hogy milyen helyzetben voltak a klubnál.

Amorim asszisztense kitálalt a manchesteri időkről

A védő saját szerepéről is beszélt, és elárulta, hogy számára egyértelműen a négyvédős rendszer fekszik jobban. Szerinte ebben a felállásban agresszívebben, kezdeményezőbben tud futballozni, ami sokkal közelebb áll az erősségeihez.

„Mindig is azt mondtam, hogy nekem a négyvédős rendszer kedvez jobban. Így sokkal proaktívabban tudok játszani, én olyan védő vagyok, aki előre akar védekezni és bele akar állni a párharcokba” – mondta.

Maguire végül Michael Carricket és stábját is méltatta, amiért zökkenőmentessé tették az átállást.