Háromból három: Az FTC nyerte újfent az MTK elleni örökrangadót
A zöld-fehérek immár 14 kör óta nem találtak legyőzőre, míg a kék-fehéreknek megszakadt a hatmeccses veretlenségi sorozatuk. Az örökrangadókon az FTC 93. diadalát aratta 52 döntetlen és 79 MTK-siker mellett. A Ferencváros mezőnyfölényével indult a találkozó, melyen a kivonuláskor az MTK játékosai sorfalat álltak a sorozatban hatodszor bajnok riválisnak. A zöld-fehérek hiába birtokolták jóval többet a labdát, helyzetük nem volt, csak Katona lövése okozott némi izgalmat a hazai kapunál. Szűk félóra után némi szerencsével került előnybe a Ferencváros, mert bár Lisztes remekül cselezte magát tisztára a bal oldalon, beadása után Kodro a labda mellé fejelt, azonban a válláról mégis az MTK kapujába pattant a játékszer.
A vendégek nem sokáig örülhettek, mert Németh Krisztián azonnal válaszolt a túloldalon. Ezt követően ismét nagy mezőnyfölényben futballozott az FTC, amely közvetlenül a szünet előtt a nagy kedvvel játszó Lisztes találatával ismét előnybe került.
A második félidő nagy ferencvárosi helyzettel indult, de Szevikjan kiugrásánál Demjén védett nagyot. Ezt követően hiába játszott továbbra is fölényben az FTC, az MTK védelme stabilnak bizonyult, így nem sok helyzet alakult ki. Igazából az utolsó tíz percre élénkült meg az összecsapás, mindkét fél megszerezhette volna a számára fontos gólt, de a Ferencváros nem tudta lezárni a meccset és az MTK sem tudott egyenlíteni, mert mindkét kapus remek védésekkel akadályozta meg a gólt, így végül minimális különbséggel a zöld-fehérek nyerték meg az idény utolsó örökrangadóját.
(Borítókép: fradi.hu)