Egyéb sportok

Három nemzetközi regatta verseny megrendezése is zöld utat kapott

Jóváhagyták a luzerni Olimpiai Kvalifikációs Regatta és a júniusra halasztott Paralimpiai Kvalifikációs Regatta megrendezését!

A Nemzetközi Evezős Szövetség (World Rowing) a helyi szervezőkkel, egészségügyi szervezetekkel együttműködve meglehetősen körültekintő, nehéz elemző munka után hozta meg döntését, amellyel zöld utat adott a két rendkívül fontos verseny számára.

Ugyanakkor bejelentették, hogy a Világkupa sorozat második, luzerni állomása is megrendezésre kerül. Mindhárom versenyen szigorú a járvány terjedését megelőző szabályok lesznek érvényben.

A magyar evezősök alig több mint 80 nap múlva május 15-17. között Luzernben is harcba szállhatnak az olimpiai kvótákért. Az ötkarikás célok, álmok megvalósításért (és a sikeres Európa-bajnoki szereplésért) a válogatott hetek óta kemény munkát végez a törökországi melegvízi edzőtáborban, ahol napokon belül lezárul az összetett válogatási folyamat első felvonása.

Reméljük egypárevezősben és könnyűsúlyú kétpárevezősben már nem kell izgulnunk Luzernben, ami azt jelentené, hogy az április 5-7. közötti Európai Olimpiai Kvalifikációs Regattán kiharcolják az ötkarikás részvételt a magyar indulók, azaz az első háromban, illetve az első két helyen végeznek!

A törökországi edzőtáborban megtartott meghívásos egypárevezős válogatót a riói olimpián 14. helyen végző Pétervári-Molnár Bendegúz, illetve Krémer Eszter nyerte. (Könnyűsúlyú egypárevezősben Furkó Kálmán és Abid Syham bizonyult a legjobbnak).

A Magyar Evezős Szövetség, tehát csapathajókkal is megcélozza az olimpiát (ezek összeállítása a héten történik meg az edzőtáborban) ezért az év egyik legfontosabb versenye a Végső Olimpiai Kvalifikációs Regatta!

A jelenlegi tervek szerint férfi, illetve női kétpárevezős, valamint férfi négypárevezős és kormányos nélküli kettes száll harcba az utolsó olimpiai indulási lehetőségért (versenyszámonként 2-2 kvóta talál gazdára), illetve az egypárevezősök, valamint a könnyűsúlyú kétpárevezősök, amennyiben a kontinentális versenyen nem kvalifikálnak az olimpiára.

Fontos tudni, hogy valamennyi kijelölt egység csak akkor állhat rajthoz a pótkvalifikáción, ha március 21-én a szegedi válogatót is megnyeri, ellenkező esetben a győztes (hazai klub által indított) kihívó utazik.

A Paralimpiai Kvalifikációs Regattára eredetileg májusban került volna sor, ám egy hónappal elhalasztották. A World Rowing Végrehajtó Bizottsága ma jóváhagyta az új időpontot, ezek szerint június 3. és 5. között kerül sor a versenyre.

Az egypárevezős PR1 kategóriában induló Pető Zsoltnak jó esélye van arra, hogy már április 5-7. kontinentális regattán, Varese-ben kiharcolja a tokiói szereplést!  

Az eddig jóváhagyott kiemelt nemzetközi versenyek: 

Európai Olimpiai és Paralimpiai Kvalifikációs Regatta – április 5-7. – Varese

Európa-bajnokság – április 9-11. – Varese

Világkupa I. – április 30.-május 2. – Zágráb

Végső Olimpiai Kvalifikációs Regatta – május 15-17., Luzern

Világkupa II. – május 21-23., Luzern

Végső Paralimpiai Kvalifikációs Regatta – június 3-5., Gavirate 

Borítókép: worldrowing.com