Egyéb sportok

Harmadszor rendeznek ob-t az egyre feltörekvőbb rúdsportban

Harmadik alkalommal rendezik meg szombaton délelőtt a PolePlay országos rúdsport- és légtorna-bajnokságot, amelynek helyszíne a Rozsnyai úti Angyalföldi Sportközpont lesz.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Engel-Tanczer Katalin világbajnok rúdsportoló, a PolePlay egyesület alapítója, a verseny fővédnöke kiemelte: a gerincmerevítő izmokat megerősítő sportág fejlődését jól mutatatja, hogy míg a tavalyi ob-n még csak 80 induló volt, addig a szombaton reggel 8 órakor kezdődő bajnokságra már közel kétszer annyi nevezés érkezett.

""
A versenyzők különböző korcsoportokban és kategóriákban versenyeznek majd.

Fotó: Facebook.com/RúdsportMagyarBajnokság


Így több mint 20 hazai klub 133 versenyzője, köztük két férfi mutatja majd be tudását.
A résztvevők különböző kategóriákban – kezdő, haladó, középhaladó és elit – fognak versenyezni. Életkor szerint gyermek, junior, felnőtt és szenior kategóriába sorolják a versenyzőket, akik egyéniben és párosban is indulhatnak. A legfiatalabb induló hétéves lesz, a legidősebb "bőven 50 feletti".

A legfeljebb négy és félperces, zenére előadott gyakorlatokat négy bíró pontozza, közülük kettő a kivitelt, egy a technikát értékeli, a negyedik pedig az úgynevezett levonóbíró. Idén pénzdíjas lesz az ob, az abszolút kategória legjobbja 100 ezer forint jutalomban részesül.

""
A gyakorlatokat kivitel és technika szerint is értékelik.

Fotó: Facebook.com/RúdsportMagyarBajnokság

A magyar rúdsportnak és légtornának vannak már nemzetközileg is figyelemre méltó eredményei, többek között Engel-Tanczer Katalin 2014-ben és 2016-ban rúdsportban volt világbajnok, Sáfrány Emese pedig 2017-ben légtornában szerzett Európa-bajnoki címet.

Borítókép: Facebook.com/RúdsportmagyarBajnokság