„Minden kétes esetnél az Inter javára ítélt” – Flick kiakadt a bíróra

A Barcelona német trénere élesen bírálta Szymon Marciniak teljesítményét az Inter elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója után.
Ahogyan arról a sport365.hu is beszámolt, az első meccs 3-3-as döntetlenjét követően a visszavágón sem bírtak egymással a felek, a ráadásban pedig csak az Internazionale talált be, így az olasz gárda váltotta meg elsőként jegyét a müncheni fináléba.
A 60 éves vezetőedző az elképesztő érzelmi hullámvasút – és kiesés – után csak dicsérni tudta játékosait, ám a mérkőzést vezető Szymon Marciniakról ugyanezt már nem tudta elmondani.
„Csalódott vagyok, de nem a játékosaim miatt. Ők mindent megtettek. Az Inter egy remek csapat, nagyszerűen védekeznek, s kiváló támadóik vannak” – vélekedett a német, majd finoman, de érezhető keserűséggel kitért a lengyel játékvezető teljesítményére is.
Volt néhány fifti-fifti-szituáció, amelyeknél mindig az Inter javára ítélt. Ez a futball. Ezt el kell fogadnunk.
Flick vélhetően az Internazionale egyenlítő találatára is utalt a nyilatkozatában. Gerad Martin esett nagyot Denzel Dumfries-zel szemben, a holland pedig pár másodperccel később gólpasszt adott Acerbinek a 93. minutumban.
„Van, hogy úgy érzed, néhány bírói döntés igazságtalan, de ezt el kell fogadnunk, és jövőre újra kell kezdenünk. A Bajnokok Ligája megnyerése a céljaink között szerepel, és boldoggá akarjuk tenni a szurkolóinkat. Ők fantasztikusan támogattak minket. Jövőre visszatérünk.”
Hozzátette, sokat gondolkozott a kétes eseteken, de nem akar ezekről beszélni, mondván az nem lenne fair az óriásit küzdő csapatával szemben.
„Nem szeretek a játékvezetőről beszélni. Neki elmondtam, amit gondolok, de itt nem fogom megismételni.” – zárta.
Sokáig nem panaszkodhat a gránátvörös-kék alakulat, hiszen Flick együttesére néhány nap múlva újabb rangadó vár. A spanyol bajnokság következő fordulójában Barcelona-Real Madrid szuperrangadót rendeznek.
A katalán együttes négypontos előnyből várja a La Liga folytatását, s egy győzelemmel gyakorlatilag bebiztosíthatja újabb bajnoki címét.