Hamiltont meglepte a Ferrari: Egyáltalán nem erre számítottam

Lewis Hamilton visszatekintett a Ferrarinál töltött első hónapjaira, és elmondta, hogy az olasz csapat egyáltalán nem olyan, mint amire számított.
A brit versenyző a téli holtszezonban váltott a Mercedesről a Ferrari csapatához, miután 12 évet töltött a brackley-i alakulatnál.
Hamilton nyolc konstruktőri bajnoki címet és hat egyéni világbajnoki címet szerzett az Ezüstnyilaknál, ezzel minden idők legsikeresebb versenyző–csapat párosát alkotva az F1 történetében.
A 40 éves versenyző azonban új kihívásra vágyott, és régi GP2-es főnökével, Fred Vasseur-rel karöltve a Scuderiához szerződött.
Fotó: Tóth Zsombor/Sport365
A Ferrarinál eltöltött idő azonban eddig messze nem hozta meg a várt sikereket a 105-szörös futamgyőztes számára – legalábbis a pályán nem.
Az eredmények elmaradtak a magas elvárásoktól: Kínában egy sprintgyőzelem, Miamiban pedig egy sprintdobogó mellett még nem sikerült felállnia a pódiumra, miközben csapattársa, Charles Leclerc öt dobogós helyezést is begyűjtött.
Tizennégy futam után Hamilton 109 ponttal a hatodik helyen áll, 42 ponttal lemaradva Leclerc mögött.
A gyengébb szereplés a Magyar Nagydíj hétvégéjén odáig vezetett, hogy a hétszeres világbajnok nyilvánosan bírálta saját teljesítményét.
Ennek ellenére Hamilton pozitívan beszél a csapatról és az ott dolgozókról. Amikor a Ferrarinál töltött első hónapjairól kérdezték, azonnal a váratlan intenzitást és a „lenyűgöző” gyárat emelte ki:
„Egyáltalán nem erre számítottam; sok területen sokkal intenzívebb” – mondta a Ferrari versenyzője a francia RTBF Actusnak. „Nem gondoltam, hogy a gyárban dolgozó csapat ennyire lenyűgöző lesz. Vártam, hogy lesz energia, de ez… Ez még intenzívebb, mint elképzeltem.”
Hamilton részletesebben is kifejtette gondolatait, hangsúlyozva, mekkora „büszkeséggel” tölti el, hogy a Ferrari színeiben versenyez, és hogy időnként még mindig „meg kell csípnie” magát, hogy elhiggye: gyerekkori álma vált valóra.
„Óriási büszkeség uralkodik ebben a csapatban. A múlt heti fotózáson végig hatalmas mosoly volt az arcomon Imádok pirosban lenni! Ránézek az emblémára, és azt gondolom: ‘Wow! Ez a Ferrari, hihetetlen.’ Még mindig meg kell csípnem magam: ‘A Ferrarinál versenyzem.’ Ez fenomenális” – mesélte.