Forma-1 / Motorsport

Hamilton: "Szeretném kiélvezni a győzelmet, mert ez nem tart sokáig, aztán…"

A következő szezonban is szeretné folytatni Forma-1-es pályafutását az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője, aki úgy érzi, még nem érte el a saját határait.

A 35 éves pilóta a vasárnapi Török Nagydíjon aratott sikerével védte meg vb-címét, jövőre pedig akár 100 futamgyőzelemig is eljuthat. A rekordot már így is ő tartja, Isztambulban 94. alkalommal ünnepelhetett a dobogó tetején, míg a pole pozíciók számát tekintve 97-nél jár, vagyis a mostani idényből hátralévő három versenyen az időmérős elsőségek tekintetében is eljuthat százig.

Hamiltonnak 2021-re még nincs aláírt szerződése, de a sorozatban hét konstruktőri vb-diadalt arató Mercedes szilárd meggyőződése, hogy a bajnok a jövő évben is a stuttgarti autógyár versenygépét vezeti majd.

"Most szeretném kiélvezni a győzelmet, mert ez nem tart sokáig, ezért minden percét át akarom élni, aztán a következő esztendő elején majd végiggondolom, mi vár rám, hol tudok még jobb lenni, és mit tudok még tenni a világért" – nyilatkozta Hamilton, akit már most is minden idők legsikeresebb F1-es versenyzőjeként tartanak számon, igaz, a legendás Michael Schumacher szintén hétszer nyert vb-címet.

Aaaaaaand still…#F1 @LewisHamilton pic.twitter.com/KuHa8yRMFm

— Formula 1 (@F1) November 16, 2020

A brit világbajnok maga is "hihetetlennek" tartja azokat a rekordokat, amelyeket eddig elért, de hangsúlyozza, a Mercedes csapatának dolgozói nélkül erre nem lett volna képes.

"Mindenki tudja, hogy rengeteg ember óriási munkája és erőfeszítése van azok mögött a sikerek mögött, amelyeket hétvégéről hétvégére elérek" – jelentette ki. "A takarítónők munkája számomra éppen ugyanannyira fontos, mint az aerodinamikai vezetőnké, vagy bárkié azok közül, akik a motorerőért felelősek" – mondta Hamilton, és hozzátette, az istálló minden dolgozója tagja egy tökéletesen működő gépezetnek, amely azonnal tönkremegy, amint az egyik láncszem nincs a helyén.

""
(Kép: Clive Mason/Getty Images)

A brit versenyző ismét hangsúlyozta, büszke arra, hogy a Mercedesszel csapatként olyan teljesítményt nyújtottak, amelyet egyetlen más istálló sem a Forma-1 történetében. Kiemelte, különösen nagy a jelentősége az idei sikerüknek, mert ezt egy olyan évben érték el, amelyet a koronavírus-járvány, illetve az Egyesült Államokban kialakult – Hamilton számára hangsúlyosan fontos – antirasszista Black Lives Matter mozgalom határoz meg.

"Minden gyermeknek joga van az esélyegyenlőséghez és az azonos oktatáshoz, ez pedig nem függhet a bőrszínétől, a vallásától, vagy a lakóhelyétől" – jelentette ki Hamilton, aki szerint a Forma-1-et is fel lehet használni egyfajta platformként, ha fel kell hívni a figyelmet valamilyen ügyre. "Ez nem politika, itt az emberi alapjogokról van szó" – szögezte le a versenyző.

""
(Kép: Dan Istitene – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Az idei F1-es szezonból még három futam van hátra, két hét múlva Bahreinben találkozik a mezőny.

 

Kép: Bryn Lennon/Getty Images