Ugyanis Lewis Hamilton versenymérnökét új pozícióba helyezték a Ferrarinál. A hivatalos közlemény szerint: "Érdemei elismeréseként".
Ugyanis Riccardo Adami veszi át a Ferrari versenyzői akadémiájának és a korábbi autók tesztelésére szolgáló programnak a vezetői posztját. A Ferrari közleménye egyébként nem említette Hamiltont név szerint, csak annyit írtak, hogy a 44-es számú autó új versenymérnökének kinevezését a későbbiekben jelentik be.
A lépésre azután került sor, hogy a 2025-ös szezon során folyamatos volt a pletyka arról, hogy kommunikációs problémák voltak Hamilton és Adami között.
A brit pilóta ezt tagadta, de a csapatrádión folytatott számos beszélgetésük ennek ellent mondott.
A versenymérnökkel való kapcsolat pedig az egyik kulcsa a jó szereplésnek. De ez az akadály elhárul az idei szezonra.
Ami azért is fontos, mert 2025 látványos kudarcát sem Lewis Hamilton, sem a Ferrari nem engedheti meg magának újra.
A brit ugyan csak egy hellyel, ám 84 ponttal végzett Leclerc mögött a világbajnoki pontversenyben. A monacói minden szegmensben jobb volt csapattársánál tavaly.
Mielőtt csatlakozott a Ferrarihoz, Hamilton 12 év elatt mindössze egyetlen mérnökkel, Peter Bonningtonnal dolgozott együtt a Mercedesnél.
A brit versenyző 2025-ben többször utalt rá, hogy véleménye szerint változásokra van szükség. De konkrétumokra nem utalt. Megtette ezt helyette a Ferrari közleménye.
„Adami széleskörű pályamenti tapasztalata és Formula–1-es szakértelme hozzájárul a jövőbeli tehetségek fejlesztéséhez és a teljesítménykultúra erősítéséhez a programban.”
Hamilton és versenyménöke között egyébként az év utolsó futamán, Abu Dhabiban, látszólag kínos helyzet alakult ki, amikor a pilóta megkérte Adamit, hogy ne mondja el neki, ki van előtte a pályán.
„Ne mondd, hogy versenyzek. Tudom, hogy versenyzek ellene, ember. Csak hagyj magamra.”
Adami korábban Carlos Sainz és Sebastian Vettel versenymérnöke is volt. A német pilótával is időnként feszült volt a kapcsolata.
Míg Sainz, a Ferrarinál eltöltött négy éve alatt többször is megkérdőjelezte a csapat stratégiai döntéseit.
Ha Adami távozása valóban Hamilton kérése volt, akkor a szezon során kiderül majd, hogy ő volt-e a gyenge teljesítmény fő oka, vagy sem?