Forma-1 / Motorsport

Hamilton fordulatos GP-n nyert Silverstone-ban

""

A 30 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 38., idei ötödik futamgyőzelme, és sorozatban másodszor nyert hazai közönség előtt.

A pole pozícióból induló Hamilton a rajtnál elvesztette az első helyet, de a kerékcseréknél sikerült visszaszereznie a vezetést. A harmadik helyen Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája ért célba.

A Mercedes két pilótája nagyon rosszul, míg mögöttük a két Williams nagyon jól rajtolt, így a brazil Felipe Massa állt az élre és pillanatokra Valtteri Bottas is megszerezte a második helyet, de a finnt azonnal visszaelőzte Hamilton, míg Rosberg a negyedik helyre csúszott vissza.

A rajt utáni első kanyarokban hárman is kiestek, így bejött a biztonsági autó, amelynek kiállásakor Hamilton azonnal meg akarta előzni Massát, de manővere nem járt sikerrel, ráadásul emiatt kisodródott, Bottas pedig visszaszerezte a második helyet. Ezt követően a kerékcserékig nem változott az élcsoport sorrendje. Elsőként a 19. körben Hamilton hajtott ki a boxutcába, majd utána Massa és Rosberg követte, mindketten a brit mögé jöttek vissza, ahogy a 21. körben Bottas is, aki csapattársa és Rosberg közé ékelődött be.

A következő körökben Hamilton elhúzott riválisaitól, és úgy tűnt, sima futamgyőzelmet arat, azonban a 35. körben elkezdett szemerkélni az eső a pálya egyes részein. A helyenként nedves aszfalthoz Rosberg jobban alkalmazkodott, mint a két Williams, így a 41. kör végére feljött a második helyre és közben rohamosan csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben is.

A 43. körben Rosberg utolérte Hamiltont, aki viszont – Vettellel együtt – a lehető legjobbkor állt ki intermediate gumira váltani, ugyanis ekkor elkezdett szakadni az eső. Ez a jól időzített csere Hamiltonnak a vezetés megtartását, míg Vettelnek a harmadik hely megszerzését jelentette, mivel két körön belül az egész mezőnynek abroncsokat kellett váltania.

A világbajnoki idény három hét múlva a Hungaroringen folytatódik.

A futam krónikájához tartozik, hogy dupla baleset borzolta a kedélyeket rögtön az első körben: a két Lotus (Grosjean és Maldonado) ütközésénél Alonso egy manőver során Buttonnak csapódott, utóbbi be is fejezte ezután a viadalt. A spanyol folytatni tudta, sőt, az idény során először pontszerző helyen intették le.

VIDEÓ:

 

A 2015-ös Brit Nagydíj végeredménye:

 

Versenyző

Csapat

Idő

1. Lewis Hamilton

Mercedes

1 ó 31 p 27,729 mp

2. Nico Rosberg

Mercedes

+10,9

3. Sebastian Vettel

Ferrari

+25,4

4. Felipe Massa

Williams-Mercedes

+36,8

5. Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

+63,1

6. Danyiil Kvjat

Red Bull-Renault

+63,9

7. Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

+79,3

8. Kimi Räikkönen

Ferrari

+1 kör

9. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

+1 kör

10. Fernando Alonso

McLaren-Honda

+1 kör

11. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

+1 kör

12. Roberto Merhi

Manor-Marussia-Ferrari

+3 kör

13. Will Stevens

Manor-Marussia-Ferrari

+3 kör

14. Carlos Sainz

Toro Rosso-Renault

kiesett

15. Daniel Ricciardo

Red Bull-Renault

kiesett

16. Max Verstappen

Toro Rosso-Renault

kiesett

17. Pastor Maldonado

Lotus-Mercedes

kiesett

18. Romain Grosjean

Lotus-Mercedes

kiesett

19. Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

kiesett

20. Jenson Button

McLaren-Honda

kiesett