Hamilton egyelőre távol áll a filmbe illő búcsútól: leginkább már a karácsonyt várom
Lewis Hamilton részletezte céljait a Mercedesnél töltött utolsó három versenyére, mielőtt jövőre a Ferrarihoz igazolna.
A hétszeres világbajnok vegyes szezonon van túl: a szezon közepén érte el csúcspontját, amikor három versenyből kettőt megnyert, köztük a hazai Brit Nagydíját.
Az utóbbi időben azonban Hamilton küszködik a formájával, és az elmúlt futamokon kényelmetlenségeiről számolt be az autóban.
Legutóbb Brazíliában egyetlen pontot szerzett a 10. helyen, ahogy most közeledik a brackley-i csapattal töltött utolsó élményeihez. Amikor arról kérdezték, hogyan készül a szezon utolsó három, gyors egymásutánban következő versenyére, Hamilton így válaszolt: „Egyszerűen más dolgokra helyezem a hangsúlyt. Nem harcolok a bajnoki címért.”
„Nem igazán számít, hol végzünk a bajnokságban. Nem érdekel, hogy George [Russell] előtt vagy mögött végzek. Nekem ez nem jelent különbséget” – folytatta.
Hamilton az évet 246 Mercedesnél teljesített nagydíjjal zárja – ezzel rekordot állít fel az egyetlen csapattal futott legtöbb indulás terén.
Fotó: Tóth Zsombor/Sport365
A 39 éves versenyző év elején még remélte, hogy méltó módon zárhatja le Mercedeses pályafutását. Mostanra viszont már inkább a szezon befejezését várja.
„Csak arra törekszem, hogy az autó ne menjen a falba, és ha tudok, akkor pontokat szerezzek a csapatnak, ha célba érek, bárhogy is alakul” – mondta.
„Ha adnak nekem egy autót, ami nem pattog a pályán a következő versenyeken, akkor talán jobb eredményt is elérhetünk. De leginkább már a karácsonyt várom” – tekintett előre nem túl vidáman a hétszeres világbajnok.
🚨| Sir Lewis Hamilton „Looking forward to Christmas.” :
„I just put my focus on something else,” he added. I’m not fighting for the championship, it doesn’t really matter where we finish in the championship. I don’t care if I finish ahead of George or behind George, it doesn’t… pic.twitter.com/4F56kyp9QF
— sim (@sim3744) November 3, 2024