Hamilton bosszúja a mérnökökön a gumiválasztás miatt -VIDEÓ
A múlt hétvége folyamán egyre kétségbeesettebben rádiózott Hamilton a csapatával, mert úgy érezte egyre lassul, egyre kevesebb a tapadása. Már a verseny közben egyértelművé tette, a csapatot hibáztatja, hogy a verseny nagyrészét a lágyabb és kevésbé strapabíró keveréken kellett töltenie, ami miatt majdnem megelőzte Verstappen.
A versenyt követően a csapat Twitter oldalán osztott meg egy kis videót James Vowles-szel, a csapat fő stratégájával, miért is döntöttek így. „Volt egy futamunk, megnyertük. Utólag elég nyilvánvaló, hogy a kemény gumival ugyanezt az eredményt értük volna el, csak egy kicsivel kevesebb stresszel. Csak próbáltunk egy kis izgalmat csempészni a futamba…” – mondta kissé viccelődve a szakember.
Arról is kérdezték, milyen reakcióra számít Hamiltontól a történtek után a következő megbeszélésen. „Lewis visszatér, és megkérdezi, miért ezt a gumit kapta. Erre azt fogom mondani, hogy nem ezt kellett volna föltennünk. Remélem, lesz egy ölelés, aztán kifejezi az örömét, majd a végén komolyan is megbeszéljük, hogy miért nem csináltuk jól” – mondta várakozásairól.
“That’s for putting me on the medium tyres for 68 laps!”#MonacoGP @LewisHamilton pic.twitter.com/H565yiiWyR
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) 2019. május 26.