Amerikai sportok

„Halhatatlan” Hulk Hogan újra világbajnokot csinál Jeff Hardyból!?

Meglepő lenne, ha holnap is Stingnek hívnák a TNA világbajnokát, ugyanis a mai napon rendezik meg a 2011-es év harmadik előfizetéses műsorát a Victory Roadot, ahol a címvédő Jeff Hardy ellen mérkőzik meg. Ez önmagában, még nem jelentené azt, hogy új bajnok lesz, az viszont, hogy Hardy a TNA tulajdonosának és az Immortal vezérének „Halhatatlan” Hulk Hogannek a kedvenc pankrátora, úgy már igen. Amennyiben Hardy nyer, akkor harmadik alkalommal lesz a TNA világbajnoka.

Az este folyamán összecsap egymással Mr. Anderson és Rob Van Dam is. A mérkőzés győztese lesz a TNA világbajnokának a hivatalos kihívója. A csapatbajnoki cím is terítékre került. A címvédő csapat a Beer Money (James Storm, Robert Roode a Fortune tagja) az Ink Inc. (Jesse Neal, Shannon Moore) ellen próbálja megvédeni a címet. Izgalmas találkozónak ígérkezik Hernandez és Matt Morgan összecsapása. Érdekesség, hogy a két pankrátor volt csapatbajnok is. A mérkőzést az a harcos veszti el, akinek előbb fog folyni a vére (First Blood).  A TNA X Divízió bajnoki címéért egy négy emberes Ultimate X (a ring felett keresztbe ki van feszítve egy kötél arra van felakasztva a bajnoki öv, aki előbb megszerzi azt az lesz a bajnok) mérkőzés fog dönteni. A címvédő Kazariannak (Fortune), Jeremy Buck, Max Buck és Robbie E lesz az ellenfele. A hölgy pankrátorok sem maradhatnak ki. Izgalmas mérkőzésnek ígérkezik a női csapatbajnoki címmérkőzés, ahol Angelina Love és Winter csap össze Saritával és Rositával. Természetesen az Immortal és a Fortune is összeméri az erejét. Az Immortalt Matt Hardy, míg a Fortunet AJ Styles fogja képviselni. Az este folyamán, még Bully Ray és Tommy Dreamer is összecsap egymással.


Alternative content