Forma-1 / Motorsport

Halálhír: elhunyt a legendás magyar Forma-1-es sportvezető

""

Az évtizedek óta a Forma-1-gyel is dolgozó, 65 éves menedzser halála váratlan, körülményei még nem tisztázottak. Úgy tudni, egyedül volt a lakásban – adta hírül az Index.hu.

Hatvanöt éves korában kedden elhunyt Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség általános alelnöke.

Frank Tamás sikeres üzletemberként 1994-ben kapcsolódott be a Forma-1-es Magyar Nagydíjak szervezésébe, rendezésébe.

A sportvezető fáradhatatlan, lelkiismeretes munkájának is köszönhető, hogy az F1-es autós gyorsasági világbajnokság egyik tradicionális futama lett a Magyar GP, amely elnyerte már az év versenye és az év rendezése címet is.

Frank Tamás kitűnő kapcsolatokat ápolt Bernie Ecclestone-nal, az F-1 első emberével, illetve több Forma-1-es csapatvezetővel és versenyzővel. Munkája elismeréseként tagja lett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es Tanácsának és elévülhetetlen érdemeket szerzett a Hungaroring fejlesztésében.

Az első és eddig egyetlen magyar F1-es pilóta, Baumgartner Zsolt menedzsere volt.