Német foci

Hajnal 80 percet játszott, csapata 4-1-re győzött

A Stuttgart a mérkőzés elején támadóbban játszott, mint a vendég brémaiak, de egyik kapu sem forgott veszélyben. A hazai csapat háromszor is kapura lőhetett volna szabadrúgásból, de sem Schieber, sem Ibisevic, sőt, nagy bánatunkra Hajnal sem találta el a kaput.

A vendégek vezetésére azonban senki sem számított, mégis ez történt, amikor a 25. percben Marin beadásából Rosenberg szerzett gólt. Mivel ez volt a brémaiak első helyzete, így a Svábokat nem zavarta meg a gól, folytatták az addig látott, jó ritmusú játékokat., aminek meg is lett az eredménye, hiszen a 37. percben Gentner szerzett szép gólt a tizenhatos előteréből.

A vendégek még a döntetlent sem tudták megtartani a szünetig, hiszen a hazaiak a 45. percben megszerezték a vezetést. Hajnal adta be a szögletet, az első fejest még Wiese kapus védte, de a kipattanóra Harnik csapott le, és a hálóba bólintott. 2-1-es Stuttgart vezetéssel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

""

A félidő semmit sem változtatott a játék képén, hiszen nyolc perccel az újrakezdés után jött az újabb hazai gól. Ismét Hajnal tekerte be a szögletet, és a kavarodásban ismét Harnikhoz került a labda, aki nem hibázott – bár hozzá kell tenni, a gól előtt a gólszerző kezét érintette a labda-, így 3-1-re módosult az állás.

A Werder a folytatásban sem tudott felpörögni, továbbra is alig jutottak el lövésig, egyedül a leshatárral bántak jól a brémaiak.

A 80. percben aztán pihenőt kapott Hajnal, akit Shinji Okazaki váltott. A hazaiak, Hajnal nélkül is szereztek egy újabb gólt: a 89. percben Sakai ívelt be egy szabadrúgást, Cacau pedig üresen fejelhetett a hálóba, kialakítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

Bundesliga, 31. forduló:
VfB Stuttgart – Werder Bremen 4-1 (2-1)

Gólszerző: C. Gentner (37.), M. Harnik (45., 53.), Cacau (89.), illetve M. Rosenberg