A Manchester City nem jött ki a negatív spirálból, hiszen vereséget szenvedett szombaton az Aston Villa otthonában 2-1-re. A csapat norvég csatára sem szerzett gólt, vagyis ő sem találja a helyét. De nem keresett maga helyet más felelőst.
„Sok teher van rajtam is és nem voltam elég jó” – nyilatkozott a találkozó után Erling Haaland, aki vállalja a felelősséget a rossz játékáért. De nem sopánkodott, hanem előre tekintett:
„Folytatnunk kell a munkát. Az első dolog, hogy magamba nézek, mit nem csináltam jól. Miért nem rúgtam be a lehetőségeimet és minden egyéb mást.”
A tavalyi szezon gólkirályának, Haalandnak mindössze egy kapura lövése volt az egész találkozón. 18 alkalommal találkozott a labdával és mindössze nyolc jó passza volt. Haaland legutóbbi tíz bajnokiján mindössze három gólt szerzett.
„Jobbnak kell lennem. Tudjuk, milyen fontos az önbizalom. Ez minden emberre hatással van, de folytatnunk kell és pozitívnak maradnunk.”
Haaland bízik a csapattársaiban és persze elsősorban bízik a menedzserében.
Hét év alatt hatszor nyerte meg a Premier League-et. Ezt soha nem felejthetjük el.”
„Meg fogja találni a megoldásokat. Minden évben ezt csinálja. Mi pedig hiszünk benne. De most keményebben kell dolgoznunk, mint valaha.”
Pep Guardiola csapata a legutóbbi 12 meccséből kilencet elveszített, köztük hat vereséget szenvedett a Premier League-ben.
City szurkolói ezért is remélik azt, hogy Guardiola megszegi íratlan átigazolási szabályát, miszerint nem szerződtet játékosokat a téli időszakban.
Hiszen eddig Aymeric Laporte volt az egyetlen játékos, akit januárban leigazolt, mióta megérkezett a klubhoz.