Angol foci

Ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Pool a sereghajtó ellen

Kép forrása: Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images

A Southampton a félidőben még vezetett, ám végül pont nélkül távozott az Anfieldről.

A Szentek Will Smallbone szemfüles góljával jutottak előnyhöz az első játékrész végén, a Vörösök azonban rendezték a sorokat a szünetben.

A mérkőzést eltiltása miatt a nézőtérről figyelő Arne Slot hármat is változatott. Szoboszlai Dominik, Curtis Jones és Kosztasz Cimíkasz jött le, helyükre Alexis MacAllister, Harvey Elliott és Andrew Robertson szállt be.

A Liverpool hat perc alatt fordított. Előbb Darwin Núnez passzolt közvetlen közelről Ramsdale kapujába, majd az uruguayi büntetőt harcolt ki, amit Mohamed Szalah értékesített.

A hajrában újabb tizenegyest rúghatott a hazai együttes. A két csapat első meccsén is hatalmasat hibázó Szugavara Jukinari kezezett.

A labda mögé ismét Szalah állt, Ramsdale pedig ezúttal az irányt sem találta el. Az egyiptomi klasszis 27 gólját szerezte idén a PL-ben.

A folytatásban újabb gól nem született, a Vörösök végül 3-1-gyel hozták a kötelezőt és ideiglenesen 16 pontosra növelték előnyüket a két mérkőzéssel kevesebbet játszó Arsenal előtt.