Győzött, de kiesett a Liverpool az EL-ből!
0-3-as első mérkőzés után érkezett Bergamoba – Szoboszlai Dominikkal a kezdőjében – a Liverpool csapata az UEFA Európa-liga negyeddöntőjének visszavágójára.
Hiába kezdett jól és szerzett vezetést az angol csapat Salah tizenegyes góljával, a folytatásban csak kihagyott helyzetekig jutottak, az Atalanta védelme pedig jól zárt, így kettőt megtartott a három gólos előnyéből, kiejtve a sorozat egyik nagy esélyeséként számon tartott Liverpoolt. A bergamoiak az elődöntőben a Marseille-Benfica párharc továbbjutójával találkoznak. Az olasz csapat győzelmével az egyik plusz BL-hely jövőre biztosan a Serie A-é!
Atalanta – Liverpool 0-1 (0-1) összesítésben 3-1
G: Salah 7. (11-esből)
(Borítókép: Facebook / The Redmen)