Lendületesen kezdett a Real, Karim Benzema passza után Sami Khedira lövését védte David de Gea, majd remek szóló végén Lass Diarra gurított középre kissé pontatlanul, így ez a helyzet is kimaradt.
A következő azonban már góllal végződött, méghozzá nem is csúnyával. Ezúttal Khedira ugratta ki jobb külsővel Benzemát, aki bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd elegáns mozdulattal emelt a kapu bal oldalába.
Ezt követően az Atlético percei következtek, de hiába adódott több lehetősége is az egyenlítésre, Iker Casillas minden alkalommal a helyén volt. A Real kapusa Sergio Agüero 18 méteres próbálkozását, Diego Godín közeli fejesét, majd José Antonio Reyes éles szögből leadott lövését is védte.
Újabb Real-gól. Egy jobb oldali beadásról Cristiano Ronaldo még lemaradt, ám a másik oldalon Marcelo begyűjtötte a labdát, egy csel után visszagurított Mesut Özilnek, aki nem túl nagy erővel lőtt, de De Gea így sem tudott hárítani.
Már talán a hazai szurkolók is elkönyvelték a vereséget, amikor Agüero a 86. percben egy szép összjáték után szépíteni tudott.