Nemzetközi labdarúgás

Győzött a Lipcse, döntetlent játszott a Bayern és a Hertha

A második helyen álló Lipcse nyert, a címvédő és listavezető Bayern München viszont csak döntetlent játszott a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szombati játéknapján.

A kezdőjükben két magyarral, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló lipcseiek már a Werder Bremen elleni első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, ugyanis a spanyol Dani Olmo, valamint a norvég Alexander Sörloth két góljával 3-0-ra vezettek. Utóbbi második találatát a magyar védő készítette elő. A csapat harmadik magyarja, Szoboszlai Dominik továbbra sem bevethető. A Bayern – amely szerdán a Bajnokok Ligájában hazai pályán kikapott a Paris Saint-Germaintől a negyeddöntő első felvonásán – ugyan Jamal Musiala találatával vezetett az Union Berlin ellen, végül meg kellett elégednie a döntetlennel. A bajorok előnye így öt pontra csökkent a lipcseiekkel szemben.

""
Fotó: Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images

A Dárdai Pál edzette Hertha BSC négygólos döntetlent játszott vendégével, a Borussia Mönchengladbachhal úgy, hogy Yann Sommer kiállítása miatt a fővárosiak a 13. perctől emberelőnyben voltak. A tréner fia, Dárdai Márton végigjátszotta az összecsapást.

Bundesliga, 28. forduló:
Bayern München-Union Berlin 1-1 (0-0)
Hertha BSC-Borussia Mönchengladbach 2-2 (1-2)
Werder Bremen-RB Leipzig 1-4 (0-3)
Eintracht Frankfurt-VfL Wolfsburg 4-3 (2-1)

Borítókép: Focke Strangmann – Pool/Getty Images