Győzött a Ferencváros Nyíregyházán
A címvédő Ferencváros a gólkirály Varga Barnabás fejesével egygólos győzelmet aratott az újonc Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Az első perctől kemény, fizikális játék zajlott a pályán, ez inkább a hazaiaknak ízlett jobban. Az első tíz percben Dibusznak kétszer is védenie kellett, ebből egyszer nagy bravúrral. Összességében a Nyíregyháza akarata érvényesült az első félidőben, bár komoly helyzetet később már a hazai csapat sem tudott kialakítani. A Ferencváros támadásaiból hiányzott a lendület és az elképzelés, így a fővárosiak kaput eltaláló kísérlet nélkül vonulhattak az öltözőbe.
Térfélcserét követően ugyan többet volt a labda a zöld-fehéreknél, de az ellenfél büntetőterületéhez érve teljesen tanácstalanok voltak. A hazaiak szervezetten és fegyelmezetten védekeztek, gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, de ebben a periódusban az akciók ritkán futottak végig. A Ferencváros nem találta a felállt védelem ellenszerét, a kétszeres gólkirály Vargát alig sikerült bevonni a játékba. A hajrában aztán éppen a magyar válogatott csatára kihasználta csapata egyetlen komoly helyzetét és fejjel bevette a nyírségiek kapuját, ami el is döntötte a három pont sorsát, mert a hazaiak hátrányban nem tudtak újítani.
A fővárosiak a sikerükkel egy pontra megközelítették az éllovas Puskás Akadémiát, amely egy mérkőzéssel többet játszott.
OTP Bank Liga, 17. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC-Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
Nyíregyháza, v.: Káprály
gólszerző: Varga B. (83.)
sárga lap: Keresztes (36.), Nagy D. (40.), Toma (76.), Alaxai (77.), illetve Maiga (53.), Traoré (77.), Varga B. (87.), Dibusz (93.)