Vízilabda

Győzelemmel nyitott az Eger a centenáriumi tornán

Kissé álmosan kezdték a Mladost Zagreb elleni mérkőzést az egri pólósok a Pócsik Dénes Emléktornán. Az első három horvát akció mindegyike góllal fejeződött be, 1-3-nál azonban megrázták magukat Biros Péterék. Az Eger 5-3-ra fordított, és innentől végig kézben tartotta a találkozót. Végül Hegedüs és Varga II Zsolt vezérletével 14-11 múlta felül horvát riválisát a magyar csapat.

A torna másik mérkőzésén a Primorac Kotor simán győzte le a tartalékosan felálló Partizan Beograd csapatát. A montenegróiaknál szerepet kapott Kállay Márk, viszont Steinmetz Ádám egyelőre még nem játszhat tétmérkőzést.

A verseny első egri meccse előtt dr. Halmos R. Péter, a ZF-Eger ügyvezető elnöke mondott beszédet, majd az egri csapat vezetői és játékosai búcsúztatták a szívproblémák miatt kényszerűségből visszavonult Bárány Attilát.

ZF-Eger – Mladost Zagreb (horvát) 14-11 (4-3, 3-2, 3-3, 4-3)

Eger: Szécsi – Sántavy 1, Petrovai 1, Graham, Hosnyánszky 1, Kovács G., Hegedüs 5, Varga II. Zsolt 3, Feltham 1, Binder, Kis G. 1, Kotsidis 1, Biros, Nébald (kapus).

Mladost Zagreb: Pisk – Zivkovics 1, Babics 1, Letica, Petkovics 3, Brlecsics, Kucsevics, Martinics 1, Perics, Vukcsevics, Pavicsics, Buljubasics 4, Loncar 1, Marcelic (kapus).

Gól – emberelőnyből: 4/10, ill. 6/8

Kipontozódott: Sántavy (31.p.), Letica (26.p.)

Partizan Beograd (szerb) – Primorac Kotor (montenegrói) 8-13 (2-2, 3-7, 2-2, 1-2)

Partizan Beograd: Zivojinovics – Aleksandar Radovics 3, Milos Korolija, Chatzitheodorou 2, Obradovics, Mandics, Dedovics 1, Simics, Markovics, Saponjics 1, Cuk 1, Janko Radovics  (kapus).

Primorac Kotor: Radics – Drasko Brguljan, Gpcsevics 1, Petkovics, Trajkovics 1, Darko Brguljan 1, Draskovics 1, Azevedo 2, Pavlovics 3, Milosevics, Kállay, Setka 2, Milics 2, Kralj  (kapus).

Gól – emberelőnyből: 3/9, ill. 3/8

Gól – ötméteresből: -/-, ill. 1/2

Kipontozódott: Cuk (20.p.)