Forma 1 / Motorsport

Győzelem helyett egy megválaszolatlan kérdés jutott Piastri számára

Kép forrása: Tóth Zsombor/Sport365

Oscar Piastri a Magyar Nagydíjon elszenvedett vereség után bizonytalan maradt egy fontos kérdésben: vajon ő is megnyerhette volna a versenyt egy egykiállásos stratégiával?

A verseny elején Norris gyenge rajtot vett, így a McLaren úgy döntött, hogy nála átállnak az egykiállásos taktikára, míg Piastri maradt az eredetileg tervezett két kiállásnál.

Norris a 31. körben teljesítette egyetlen bokszkiállását, míg Piastri a 46. körben váltott másodszor kemény keverékekre. Miután az 51. körben megelőzte Charles Leclerc-t, még 19 köre maradt arra, hogy ledolgozza a 8,9 másodperces hátrányát Norrishoz képest, és megszerezze  karrierje hetedik futamgyőzelmet.

Piastri folyamatosan faragta a hátrányát, és az utolsó öt körre már DRS-távolságon belülre került, de nem tudta megelőzni csapattársát – a 69. körben pedig kis híján össze is ütköztek az első kanyarban.

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365

Norris győzelmével kilencre csökkent a különbség Piastrihoz képest az összetettben, és az ausztrál pilóta továbbra sem tudja, hogy maga is meg tudta volna-e csinálni az egykiállásos stratégiát.

„Úgy gondolom, próbálnunk kellett valamit, hogy megelőzzük Leclerc-t, mert nem volt egyértelmű, hogy elég tempónk lett volna simán elmenni mellette és nyerni” – mondta Piastri többek közt a RacingNews365-nek. „Szóval próbálkoztunk. Hogy ez volt-e a helyes döntés? Nem tudom. De mindig sokkal könnyebb a hátsó autónak kockáztatni. Lando számára gyakorlatilag nem volt vesztenivaló egy egykiállásos taktikával.”

„Számomra viszont lehet, hogy volt. Vissza fogunk tekinteni rá, és megnézzük, kellett-e volna valamit másképp csinálni. A kétkiállásos stratégia volt az eredeti terv, szóval a verseny előtt nem is igazán beszéltünk komolyan az egykiállásról. Inkább csak lehetőségként merült fel, amit a verseny előtt említettünk, és a futam közben is rákérdeztek.”

„Nagyon nehéz a versenyautóban ülve megítélni, mi lesz a legjobb döntés. Ráadásul, ahogy mondtam, ha te vagy a hátul lévő, másként viszonyulsz a kockázathoz és a nyereséghez” – tette hozzá.

„Meg tudtuk volna csinálni azt, amit Lando? Erre a kérdésre nincs válaszom. Ez az egyetlen dolog, ami most bennem maradt. De mi is meg akartuk nyerni a futamot, és ha Lando legyőzése a cél, akkor ehhez a győzelem is kell. Ez volt az elképzelés, de most visszanézve majd meglátjuk, lehetett volna-e valamit másképp csinálni” – mondta Piastri.