Kosárlabda

Győrt is elérheti a kosárlabdaláz, történelmi esemény következik

Fűzy András, a rendező klub elnöke – egyben a magyar szövetség (MKOSZ) alelnöke – az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón kiemelte: különleges az alkalom, hiszen első ízben házigazdái az eseménynek, és emeli a viadal rangját, hogy ezt éppen az MKOSZ centenáriumi évében teheti.

„A négyes döntő résztvevői közül csak Győr pályázott a finálé megrendezésére, úgy láttuk, a többi klub is azt várta, hogy mi legyünk a házigazdák. Szerintem ez a munkánk elismerése is egyben” – jelentette ki Fűzy András.

Az esélyekről szólva Fűzy Ákos, az UNI SEAT Győr vezetőedzője elmondta: „Ha a rendezésért nem is volt nagy harc, a trófeáért a pályán minden bizonnyal nagyon meg kell majd küzdeni. A Pécs elleni elődöntőben harcos, kiegyensúlyozott, fordulatos mérkőzésre számítok. Ebben az esetben nincs jelentősége, hogy a bajnokságban oda-vissza legyőztük a Pécset, mert korábbi csapatom a nehéz körülményekből mindig tud erőt meríteni. Szeretnénk megragadni a hazai pálya kínálta esélyt, a döntőben pedig bravúrra készülünk: jó lenne megünnepelni a győri klub első Magyar Kupa-győzelmét!”

A négyes torna mezőnyét a bajnokság hétvégén befejeződött alapszakaszának első négy klubja alkotja, az NB I-ben veretlen és negyedik kupaaranyukra hajtó soproniaknak az elődöntőben várhatóan nem okoz nehézséget a ZTE legyőzése. A másik ágon nagyobb csata valószínű az Euroligában ősszel bemutatkozott házigazdák és az anyagi problémáktól sújtott Pécs között.

A Digi női Magyar Kupa négyes döntőjének programja:
péntek:
Pécs 2010 – Uni SEAT Győr 16:45 ó
Uniqua-Euroleasing Sopron-Zala Volán 19 ó
szombat:
a 3. helyért 13:45 ó
döntő 16 ó