Forma-1 / Motorsport

Gymkhana: gumiégetéssel búcsúzott a Maricsek Racing Team

""

A 2012-es, Amatőr Gymkhana Országos Bajnokság év végi 3. helyezettje felszabadultan és jó hangulatban töltött el egy napot, amikor partnereinek is át tudott adni egy szeletet az általa képviselt sportágból.

November 25.-én, a kakucsringi IV. Garmin Élményosztó Napon nyílt erre lehetősége. A rendezvény keretein belül driftesek és rallysok egyaránt pályára gurultak versenygépeikkel, hogy élményt és látványt nyújtsanak partnereiknek, szurkolóiknak, akik egész évben támogatták őket. A jó hangulat, az egekig szökkenő adrenalin szint és a látvány garantált volt – főleg egy BMW-ben, Szőke Ákos mellett.

""

„Az év végi bronzérem megszerzése után szerettem volna kikapcsolódni, és nem csak a támogatóinknak, de magunknak is örömet okozni – mesélte Ákos. – Az autó több apró változtatáson esett át, és kipróbáltuk az új beállításait. Több slick gumit is vittünk le a hétvégi rendezvényre, hogy minél nagyobb élményt tudjunk nyújtani azoknak, akik helyet foglalnak majd mellettem."

""

Ákos segítője, Szalay Péter garantálta az élményt a vállalkozó szelleműeknek: „A hétvégén szerettük volna a hétköznapok gőzét leengedni, és egy felszabadult, élvezetes autózást produkálni. A látvány mellett természetesen arra is lehetőségünk nyílt, hogy kicsit beszélgessenek velünk az érdeklődők, és ez által mi is részletesebben be tudjuk mutatni a gymkhanat. Tavaly már részt vettünk egy jótékonysági programon, autóztatáson, ami nagyon jó, családias hangulatban telt.”

A Szőke-Szalay gymkhana duó mellett a Maricsek Racing Team színeiben Gyarmati Ariel és Bibliák István is szeretettel várta a kilátogatókat a Kakucsringen.