Gyertyás Róza világbajnoki bronzérmes lett Budapesten

Az 52 kilogrammos Gyertyás Róza bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján.
Gyertyás lett ezzel a hazai rendezési vb első magyar érmese.
A BHSE versenyzője – aki előzőleg három World Tour-éremnél tartott – három győzelemmel és egy vereséggel jutott el a bronzcsatáig.
A harmadik helyért kiírt mérkőzésen a kétszeres Eb-bronzérmes spanyol Ariane Toro Soler várt rá. Aki 3-2-re vezetett kettejük párharcában. Az utolsó három alkalommal is ő bizonyult jobbnak.
Legutóbb áprilisban, a podgoricai Európa-bajnokságon találkoztak, akkor a spanyol egy válldobásra és egy leszorításra kapott vazaarival győzött.
A hatodik csata az eredményjelző meghibásodása miatt kis késéssel kezdődött.
Aztán pedig mindössze másfél percig tartott.
Ugyanis a magyar dzsúdós előbb vazaarit érően vitte földre 21 éves ellenfelét, majd rögtön leszorítással folytatta az akciót, amelyből Toro Soler nem tudott kiszabadulni.
A 23 éves Gyertyás szerezte meg a magyar dzsúdósport 18. vb-bronzát, amely mellé 6400 eurót (2,5 millió forint) kapott.
A vb vasárnapi programjában hazai részről a 73 kilós Szegedi Dániel (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola) és Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya), valamint az 57 kilós Kovács Kitti (BHSE) lesz érdekelt.