A múlt szombat óta világranglista-vezető (69,50 m) magyar dobó – a viadal honlapja szerint – az első öt sorozatban messze állt Budapesten mutatott formájától, három rontott kísérlete mellett a két érvényes dobása gyenge volt (59,22 m és 60,59 m), s csak a nyolcadik helyen szerénykedett.
Utolsóra aztán összekapta magát, remek dobást mutatott be, a szer pedig 66,21 méternél ért földet.
Ezzel lett második szombaton a szakág legendás alakja, a 66,71-ig jutó litván Virgilijus Alekna mögött. A harmadik helyet az iráni Esan Hadadi szerezte meg 64,76-tal.
Kővágónak ez a legjobb GYL-szereplése a szezonban, korábban még a dobogóra sem fért fel, Párizsban volt negyedik.
Richards-Ross remekelt
A világbajnoki címvédő amerikai Sanya Richards-Ross idei legjobbján csaknem egy mp-et javítva, kiváló, 50 mp-en belüli eredménnyel nyerte meg a női 400 métert a Gyémánt Liga-sorozat londoni állomásának második napján, szombaton, melyen Kővágó Zoltán második lett diszkoszvetésben.
A múlt szombati Gyulai István emlékversenyen 200-on második Richards-Ross – a viadal honlapja szerint – nagy csatát vívott a jamaicai Rosemarie Whyte-tal, akit végül 18 századdal előzött meg, s nagyszerű, 49.66 mp-es idővel ért célba elsőként.
A női 400 méter mellett férfi ugrószámok emelkedtek ki szombaton. Magasban az olimpiai bajnok orosz Andrej Szilnov 2,36 méterrel nyert, s előzte meg a 2,37-tel világranglista-vezető, amerikai Jesse Williamset (2,34 m). Hármasugrásban az amerikai Christian Taylor villogott, egyéni csúcsát alaposan megjavítva, 17,68 méterrel, az év harmadik legnagyobb ugrásával győzött.
A vágtaszámokban a papírforma érvényesült, miután női százon a ranglistaelső amerikai Carmelita Jeter (10.93 mp), férfi 200-on pedig honfitársa, az olimpiai bronzérmes Walter Dix (20.16 mp) diadalmaskodott.
Kővágó a nap első számában lett második 66,21 méterrel.
MTI