Úszás

Gyászol a magyar sport: elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok

Az nso.hu cikkét változtatás nélkül közöljük.

 

Nyolcvankét esztendős korában Los Angelesben elhunyt Szőke Kató, kétszeres olimpiai bajnok korábbi úszónk – tudta meg a Nemzeti Sport Szőke Kató egykori sporttársától, a Helsinkiben szintén aranyérmet nyerő, Torontóban élő Gyenge Valériától.

 
 
Szőke Katalin 1935. augusztus 17-én született Budapesten. Édesapja Homonnai Márton, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, édesanyja Szôke Katalin úszó volt. A szülők válása után vette fel a Szőke Katalin nevet, a sport világában azonban Szőke Katóként szerepelt, így vált ismerté.
 
 
1947-től a Neményi Madisz, 1949-től az ÉDOSZ, illetve a Budapesti Kinizsi versenyzője volt. 1950-től 1956-ig szerepelt a magyar válogatottban. Első magyar bajnoki aranyérmét 13 évesen 1948-ban szerezte a 4×100 m-es gyorsváltó tagjaként. Ebben a váltóban úszott a későbbi olimpiai bajnoktárs Székely Éva és Gyenge Valéria is. Tagja volt az 1952-ben, Moszkvában világcsúcsot teljesítő gyorsváltónak.
 
 
A nagyszerű technikával, hihetetlen könnyedséggel úszó bajnoknő 1952-ben Helsinkiben alig 17 évesen ötkarikás bajnoki címet szerzett a 100 méteres gyorsúszásban és a Novák Éva, Novák Ilona, Szőke Katalin, Temes Judit összeállítású magyar gyorsváltóval, utóbbiban ismét világrekorddal.
 
 
Az 1954-es budapesti főiskolai világbajnokságon két aranyat (4×100 gyors, 4×100 vegyes) és egy ezüstöt, a torinói Európa-bajnokságon két aranyérmet (100 gyors, 4×100 gyors) nyert. 1954-ben és 1955-ben vegyes váltóban is világcsúcstartó lett.
 
 
1956-ban a vegyes váltóval hetedik lett Melbourne-ben, majd a játékok után részt vett azon az amerikai körúton, amelyet a Sport Illustrated a magyar olimpikonok számára rendezett. Onnan már nem tért haza, Kanadában, majd az Egyesült Államokban telepedett le.
 
 
Első férje Markovits Kálmán, olimpiai bajnok vízilabdázó, a második Domján Árpád, aki 1956-ban ugyancsak ott volt az ötkarikás eseményen, mint a vízipóló-válogatott tartalék játékosa.
 
 
Szőke Katót 1985-ben beválasztották az úszó Hírességek Csarnokába, míg 2014-ben a magyar úszósport halhatatlanja lett.
 
 
Október 27-én, pénteken halt meg.